Neves sorstársaink: A vívóbajnoknő és a színészfejedelem

A Zalaegerszegi Vívóegylet vezető edzője, Tóth Ferenc – aki rövid ideig segítette a sportolónő magyarországi felkészülését – a Cukorbeteg Élet olvasóinak elmondta, hogy példaként állította tanítványai elé Júliát, mivel fantasztikus sportszeretettel és akaraterővel küzdötte át magát az elé tornyosuló nehézségeken. A Portlandben élő vívónő – aki 2001-ben amerikai bajnokságot nyert női párbajtőrben – ugyanis hétéves kora óta 1-es típusú cukorbeteg. Ennek ellenére teljes értékű edzésmunkát végez. Olyan körülmények között sem mond le a sportról, hogy a komolyabb terhelést jelentő versenyeken húszpercenként ellenőriznie kell a vércukorszintjét. A diabétesz mellett életkora – 33 éves – is elég jelentős hendikep a mai vívóélmezőny iránti elvárások ismeretében.

Leszkó Júlia, aki diplomás vegyész, hozzáfűzte: Amerikában kizárólag amatőr sportként űzik a vívást, ami számára évente mintegy 15 ezer dolláros kiadással jár. Még a vívó-világbajnokságokon résztvevő amerikai sportolóknak is maguknak kell fizetni például az útiköltségüket, beleértve a repülőjegyet. Bizonyos mértékig éppen a betegsége tette lehetővé, hogy az idei vívóvilágkupa-versenyekre 11 héten át Magyarországon készülhessen.

– Sikerült nyernem az amerikai diabéteszes sportolók egyesületének pályázatán, ahol olyanok kaphattak anyagi támogatást, akik cukorbetegen készülnek az olimpiára – mondta el a Zalamédia tudósítása szerint Leszkó Júlia. – A pályázat bírálói elfogadták, hogy a párbajtőrvívásban nagyhatalomnak számító Magyarországon végezhessem a szakmai munkát, így a megítélt támogatást egy itteni edzőtáborra fordítom. Mint megtudtuk, a felkészülés talán túl rövidnek bizonyult, a korábbi amerikai bajnok párbajtőrözőnek sajnos nem sikerült megszereznie az olimpiai kvalifikációt.

A sportoló hölgy után emlékezzünk egy olyan úrra, aki a XX. század első felének legmarkánsabb színművésze volt. Csortos Gyulát (1883–1945) a mai fiatal és középgeneráció leginkább talán a Hyppolit, a lakáj címszerepéből ismeri, amelyet tökéletesen rá szabtak.

A művész ugyanolyan fensőbbséges előkelőséggel viselkedett a magánéletben is, mint szerepében. Elvárta a dúsgazdag urakat körülvevő külsőségeket, csak a legfinomabb holmikat viselte, a Gundelba járt vacsorázni, s bár kora legjobban fizetett színésze volt, jövedelme alig fedezte költséges passzióit. Ám nemcsak úri allűrjeiről, hanem emberi magatartásáról is legendák keringenek. Kifelé nyers, goromba és gőgös ember képét mutatta, miközben magányos, gyengédségre vágyó humánus lélek volt, aki kiállt a nehéz helyzetbe került pályatársaiért. Hatásának titka személyisége varázsában rejlett. Amikor a kulisszák mögül előlépett, megtelt vele a színpad, s nem lehetett másra figyelni, csakis őrá. Negyvenéves pályafutása alatt 250 szerepet játszott, művészetének skálája a tragikumtól a komikumon át az operettig terjedt. Nagy szerepei közé tartozott Molnár Ferenc Lilioma vagy Lucifer, az Ember tragédiájában.

Azt viszont életében is kevesen tudták róla, hogy cukorbeteg, kivéve Lajost, a New York kávéház főpincérét, aki különösen odafigyelt a művész étkezésére. Ebéd után azért olykor rendelt egy zserbó mignont. Miután a főpincér letette elé, kérette Lenkét vagy Hacsekot, „akik” a kávéház kutyái voltak. Csortos a bal szemére tette monokliját, majd kibontotta a süteményt, és az éppen „ügyeletes” kutyának dobta, mondván: legalább te élvezzed az élet édes örömét!