Nézőpont

Egy beteg ember számára fél gyógyulás, ha ma és a jövőben is bizton számíthat az őt gondozó orvos lelkiismeretes segítségére, a színvonalas ellátásra, a szükséges gyógyszerek mindenki számára megfizethető elérhetőségére. A TAJ-kártya látszólag egy jelentéktelen kartonfecni, ami  reméljük  a tervezett átalakulások során nem fogja értékét veszíteni, s változatlanul minden biztosítottat feljogosít a megfelelő egészségügyi ellátás igénybevételére. Az egészségbiztosító által finanszírozott szolgáltatásokat nem ingyen és nem az állam jótékony megértése jegyében kapjuk, hiszen ezért mindannyian keményen megfizettünk, vagy jelenleg is fizetünk. A nyugdíjasok jogát az elmúlt évtizedek befizetései fedezik, a  sajnálatosan kevés  jelenlegi munkavállaló pedig hónapról hónapra komoly összegekkel járul hozzá a rendszer fenntartásához, nem is szólva a munkáltatókat terhelő súlyos járulékokról. Alapvető társadalmi igény, hogy a TAJ-kártya értéke ne devalválódjon.

Senki sem vitatja, hogy indokolt és szükséges a régen tervezett, de a gyakorlatban mindeddig alig-alig mutatkozó egészségügyi reform. Az sem kérdéses, hogy az egészségügyi ellátás egyre inkább piaci alapokon működik, tehát a szereplőktől nem várhatjuk, hogy Teréz-anyaként viselkedjenek. Azt viszont igényeljük, hogy a szükséges átalakítás során az egészségügy ne váljon politikai küzdőtérré, a döntéshozók elsősorban a betegek érdekeit tartsák szem előtt, s ne engedjenek a profitban érdekelt lobbicsoportok nyomásának.

Az egészségügyi tárcának kétségtelenül meleg nyara van, hiszen szeretnék augusztus végéig valamennyi érdekelttel széleskörűen megvitatni, sőt konszenzussal lezárni a reform főbb irányait kijelölő dokumentumot és a gyógyszerpiac átalakításáról szóló törvénytervezetet. A jelek  sajnos  nem túl biztatóak. A gyógyszerpiac négy kulcsszereplője kivonult a tárgyalásokról, a betegeket összecserélő és egy idős embert halálosan megműtő szegedi egészségügyiek kollégái sztrájkolnak, a patikusok állítják, hogy a finanszírozás bizonytalansága miatt számos gyógyszer már hiánycikké vált. A gondok megoldásának lehetőségeiről ugyanakkor az ellenérdekeltek között nap mint nap süketek párbeszéde folyik a televízióban, a rádióban, a sajtóban.

Nem hiszünk a pótcselekvésekben! A közelmúltban például az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 153 háziorvosi praxis támogatását csökkentette egy hónapra 50 100 ezer forinttal, mert körzetükben nem tették lehetővé a betegek előzetes  bejelentkezését . Tegyük hozzá, a tavaly óta kötelező előjegyzési lehetőséget csupán a háziorvosi praxisok 3 százaléka nem kínálja a pácienseknek. Ebben a helyzetben tényleg ez volt a legfontosabb  betegbarát intézkedés? Úgy gondoljuk, előbbre való lenne a finanszírozási feltételek hatékonyabbá tétele, a prevenció fokozott támogatása, a korszerű készítmények befogadásának, tb-támogatásának felgyorsítása. Korántsem biztos, hogy az egészségügy krónikus gondjainak megoldására a szinte minden érdekelt által vitatott ellátásszervezői rendszer bevezetése, vagy az orvosok gyógyszerfelírási jogának csupán a hatóanyagok megjelölésre korlátozódó szigorítása jelenthet megoldást. Ráadásul ezzel még messze nem teljes az átgondolatlan elképzelések hosszú listája...