Eszterrel sajnos nem kivételeznek

Öt éve fedezték fel Eszter 1-es típusú diabéteszét. Akkoriban kezdte az általános iskola első osztályát. Állandóan betegeskedett, fájt a torka. Úgy gondolták, megviselte az influenzajárvány. Sokat sírt, érezte, hogy valami nincs rendben vele. Feltételezték, bizonyára stresszt okozott az új környezet, az iskola, de majd hozzászokik. Feltűnő volt, hogy a kislány állandóan szomjas, rengeteget iszik. Amikor pedig négy liternél többet ivott, édesanyja elvitte a gyermekorvoshoz, aki a vizsgálatok után azonnal beutalta az I. számú gyermekklinikára. Kiderült, a kislány cukorbeteg. Először őt kérdezem.

Mi volt a legnehezebb számodra, amikor szembesültél a bajjal?
– Eleinte nagyon nehéz volt a környezetemmel elfogadtatni magamat.

Miért, talán iskolatársaid nem voltak elég megértőek, netán megjegyzéseket tettek, talán csúfoltak is?
– Szinte minden nap...
A tanító néni mit szólt ehhez, nem próbált beszélni a gyerekekkel?
– De próbált, csakhogy ettől még rosszabb lett. Azt mondták a lányok: kivételeznek velem, nekem mindent szabad.

Hány szurit kapsz egy nap?
– Elvileg ötöt, át akartak állítani hatra, de most már nincs szükségem egyre sem, mert kaptam inzulinpumpát, így sokkal jobb. Be van rajta állítva, hogy óránként mennyi inzulint adjon, ezt szükség szerint félóránként változtatni lehet, tehát mindig pontosan annyi inzulinhoz jutok, amennyi éppen kell.

És mi van mondjuk tornaórán vagy ha strandra szeretnél menni nyáron?
– Az iskolában nem nagyon tudok tornázni, mert abban az időben is szükségem van inzulinra. Otthon viszont igyekszem mozogni, például jó időben sokat biciklizek. Két órára néha le lehet venni a pumpát, bár kissé komplikált, ilyenkor fürödhetek, szerencsére az úszás eléggé leviszi a cukromat.
Eszter édesanyja elmondta, hogy eleinte reggel és este kellett egy-egy injekciót beadni. Azután fokozatosan rosszabbodott a helyzet, végül már a napi öt adag inzulin sem bizonyult elégnek. A pumpa sokkal elviselhetőbbé tette az életet, több szabadságot enged meg, nem anynyira kötött a mindennapi időbeosztás, mint korábban volt. Reggel például lehet egy-két órával többet aludni, nem kell hajnalban felkelni az injekció miatt. Ám, hogy az adagolás jól működjön, még pontosabban kell számolni az értékeket, a beállítást, mint régebben.

„Főzéskor eleinte bonyolultabb volt számolni a szénhidrátot és a kalóriákat” – mesélte az édesanya. „Ma már van annyi gyakorlatom, hogy nem szükséges minden szelet kenyeret mérlegre tennem. Olyan családi étrendet alakítottam ki, hogy ne kelljen Eszterkének mindent külön főzni. Kezdetben a nagyobbik lányom attól tartott, hogy szintén meg lesz fosztva az édességektől, de ma több olyan süteményt tudok készíteni, ami mindenkinek ízlik és Eszter is eheti.”  A szülők elmondása szerint, amióta Eszter az általános iskola felső tagozatába jár, még nehezebb lett a helyzete. Egy példa: mivel különösen változó az inzulinszükséglete, nem teheti le a pumpát, nem tud tornázni. Ezt viszont a tanár csak akkor fogadta el, ha hetente hivatalos igazolást hozott a körzeti gyermekorvostól.

Amikor jött egy erőteljes front, felborult a kislány cukorháztartása, ezért nem tudott megjelenni valamelyik órán, netán egy-egy hétre kórházba kellett feküdnie az inzulinadagolás pontos beállítása miatt. Az iskola „rendtartása” ezt már képtelen volt tolerálni. Pedig a gyerek négyes-ötös tanuló. Eszter magántanuló lett, édesanyja foglalkozik vele otthon. Amikor tudnak, azért bejárnak az iskolába, de nem minden nap és minden órára. A történetet hallgatva felmerül a kérdés, mit tehet egy olyan család, ahol anyuka nem engedheti meg magának, hogy szinte minden idejét diabéteszes gyermekének szentelje?