2004
2004 január - február
Eszterrel sajnos nem kivételeznek
Katona Eszter tipikus mai tinédzser. A legutóbbi NovoGálán találkoztunk. Némileg meglepett, hogy csak 12 esztendős, mert a nyúlánk, bájos, közvetlen modorú, szabatosan fogalmazó kislányt két-három évvel idősebbnek gondoltam.
Öt éve fedezték fel Eszter 1-es típusú diabéteszét. Akkoriban kezdte az
általános iskola első osztályát. Állandóan betegeskedett, fájt a torka.
Úgy gondolták, megviselte az influenzajárvány. Sokat sírt, érezte, hogy
valami nincs rendben vele. Feltételezték, bizonyára stresszt okozott az
új környezet, az iskola, de majd hozzászokik. Feltűnő volt, hogy a
kislány állandóan szomjas, rengeteget iszik. Amikor pedig négy liternél
többet ivott, édesanyja elvitte a gyermekorvoshoz, aki a vizsgálatok
után azonnal beutalta az I. számú gyermekklinikára. Kiderült, a kislány
cukorbeteg. Először őt kérdezem.
Mi volt a legnehezebb számodra, amikor szembesültél a bajjal?
– Eleinte nagyon nehéz volt a környezetemmel elfogadtatni magamat.
Miért, talán iskolatársaid nem voltak elég megértőek, netán megjegyzéseket tettek, talán csúfoltak is?
– Szinte minden nap...
A tanító néni mit szólt ehhez, nem próbált beszélni a gyerekekkel?
– De próbált, csakhogy ettől még rosszabb lett. Azt mondták a lányok: kivételeznek velem, nekem mindent szabad.
Hány szurit kapsz egy nap?
– Elvileg ötöt, át akartak állítani hatra, de most már nincs szükségem
egyre sem, mert kaptam inzulinpumpát, így sokkal jobb. Be van rajta
állítva, hogy óránként mennyi inzulint adjon, ezt szükség szerint
félóránként változtatni lehet, tehát mindig pontosan annyi inzulinhoz
jutok, amennyi éppen kell.
És mi van mondjuk tornaórán vagy ha strandra szeretnél menni nyáron?
– Az iskolában nem nagyon tudok tornázni, mert abban az időben is
szükségem van inzulinra. Otthon viszont igyekszem mozogni, például jó
időben sokat biciklizek. Két órára néha le lehet venni a pumpát, bár
kissé komplikált, ilyenkor fürödhetek, szerencsére az úszás eléggé
leviszi a cukromat.
Eszter édesanyja elmondta, hogy eleinte reggel és este kellett egy-egy
injekciót beadni. Azután fokozatosan rosszabbodott a helyzet, végül már
a napi öt adag inzulin sem bizonyult elégnek. A pumpa sokkal
elviselhetőbbé tette az életet, több szabadságot enged meg, nem
anynyira kötött a mindennapi időbeosztás, mint korábban volt. Reggel
például lehet egy-két órával többet aludni, nem kell hajnalban felkelni
az injekció miatt. Ám, hogy az adagolás jól működjön, még pontosabban
kell számolni az értékeket, a beállítást, mint régebben.
„Főzéskor eleinte bonyolultabb volt számolni a szénhidrátot és a
kalóriákat” – mesélte az édesanya. „Ma már van annyi gyakorlatom, hogy
nem szükséges minden szelet kenyeret mérlegre tennem. Olyan családi
étrendet alakítottam ki, hogy ne kelljen Eszterkének mindent külön
főzni. Kezdetben a nagyobbik lányom attól tartott, hogy szintén meg
lesz fosztva az édességektől, de ma több olyan süteményt tudok
készíteni, ami mindenkinek ízlik és Eszter is eheti.” A szülők elmondása szerint, amióta Eszter az általános iskola felső
tagozatába jár, még nehezebb lett a helyzete. Egy példa: mivel
különösen változó az inzulinszükséglete, nem teheti le a pumpát, nem
tud tornázni. Ezt viszont a tanár csak akkor fogadta el, ha hetente
hivatalos igazolást hozott a körzeti gyermekorvostól.
Amikor jött egy
erőteljes front, felborult a kislány cukorháztartása, ezért nem tudott
megjelenni valamelyik órán, netán egy-egy hétre kórházba kellett
feküdnie az inzulinadagolás pontos beállítása miatt. Az iskola
„rendtartása” ezt már képtelen volt tolerálni. Pedig a gyerek
négyes-ötös tanuló. Eszter magántanuló lett, édesanyja foglalkozik vele
otthon. Amikor tudnak, azért bejárnak az iskolába, de nem minden nap és
minden órára. A történetet hallgatva felmerül a kérdés, mit tehet egy olyan család,
ahol anyuka nem engedheti meg magának, hogy szinte minden idejét
diabéteszes gyermekének szentelje?
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

