A korszerű terápia és kontroll életbevágó

A cukorbetegség – főként a 2-es típusú – szinte észrevétlenül támad. Kifejlődése nem jár fájdalommal, sok esetben más kellemetlen tünettel sem. Aki tehát a diabétesz szempontjából veszélyeztettett vagy a betegség korai stádiumában van, az hajlamos könnyelműen felfogni helyzetét.

Biczó István – aki DIAB-PED a Cukorbetegek Lábaiért Alapítvány kuratóriumának elnöke – elmondta: az alapítvány egy olyan szemlélet elterjesztésére törekszik, amely előtérbe helyezi a megelőzést, a betegek felvilágosítását és a szövődmények elleni védekezést a gyógyászat korszerű eszközei és a diabéteszesek életmódjának megváltoztatása által.  Magyarországon ma legalább 500 ezer cukorbeteg él. Az előrejelzések szerint két évtized múlva a 2-es típusú diabéteszesek száma – világviszonylatban – megháromszorozódhat. Mint Biczó István hangsúlyozta, klasszikus értelemben a gyógyítás a kóros elváltozás okainak és következményeinek sikeres elhárítása.

A cukorbeteg számára azonban a terápia sikere csupán azt jeleni, hogy állapota nem romlik – esetleg nem rohamosan romlik – tovább. Az orvosi gondoskodás, a korszerű gyógymódok és gyógyszerek, a diéta betartása, valamint a megfelelő életvitel együttesen eredményezheti a „szinten maradást”. Mindennek előfeltétele a korszerű terápia, az állandó, folyamatos vércukor-ellenőrzés, beleértve a hemoglobin-a-egy-cé ( HbA1c) típusú vizsgálatot is, amely jó irányadó módszer az előző hónapok vércukoregyensúlyának meghatározásához.

Szükséges még a beteg kellő színvonalú felkészítése, hogy a terápiás utasításokat pontosan betartsa, bizonyos fokig önmagát ellenőrizni, illetve kezelni legyen képes.
Külön érdemes beszélni a számos lehetséges szövődmény elkerüléséről. Megfelelő kezelés hiányában ugyanis az állapot romlásával kell számolni. A diabétesz előrehaladását a szív és az érrendszer, a vesék, a látás károsodása, idegrendszeri és bőrelváltozások kísérhetik. Amikor már jelentkezik a súlyosabb baj, bonyolultabb és költségesebb minden kezelés, és annak eredménye is korlátozottabb. Nagyon fontos tehát még idejében elkezdeni a szövődmények elleni fellépést.

Biczó István példájánál, illetve a szóban forgó alapítványnál maradva, érdemes külön beszélni a diabéteszes lábakról. Tapasztalatok szerint egy cukorbeteg lábát 30-40-szer nagyobb kockázat fenyegeti, mint a teljesen egészséges kortársakét. A szám magyarázata megdöbbentő: a népesség egészénél 30-40-szer több esetben kerül sor cukorbetegek lábán kisebb-nagyobb amputációra, sőt esetleg a teljes láb elvesztésére. Ennek fő oka a diabéteszes neuropátia, amely kiváltképp akkor veszélyes, ha a végtag verőereinek szűkületével, netán elzáródásával jár.

Nyilvánvaló – érvelt Biczó István –, hogy az utólagos rehabilitáció társadalmi költségének töredékét igényli csak a prevenció, a súlyos állapotok megelőzése. Nem is beszélve a különbségről, amely a betegek életminőségében nyilvánul meg, ha elkerülhetők a fentebb leírt tragikus következmények