2004
2004 január - február
A korszerű terápia és kontroll életbevágó
Biczó István fiatal korában orvos szeretett volna lenni, de úgy alakult
az élete, hogy mérnöki diplomát szerzett, majd közgazdasági
tanulmányokat végzett és tanárként dolgozott. Jelenleg
rokkantnyugdíjas. Pontosan tudja, mit jelent, ha nem lépnek fel
idejekorán és megfelelően a diabétesz szövődményei ellen: nyolc és fél
évvel ezelőtt térdből kellett amputálni mindkét lábát.
A cukorbetegség – főként a 2-es típusú – szinte észrevétlenül támad. Kifejlődése nem jár fájdalommal, sok esetben más kellemetlen tünettel sem. Aki tehát a diabétesz szempontjából veszélyeztettett vagy a betegség korai stádiumában van, az hajlamos könnyelműen felfogni helyzetét.
Biczó István – aki DIAB-PED a Cukorbetegek Lábaiért Alapítvány kuratóriumának elnöke – elmondta: az alapítvány egy olyan szemlélet elterjesztésére törekszik, amely előtérbe helyezi a megelőzést, a betegek felvilágosítását és a szövődmények elleni védekezést a gyógyászat korszerű eszközei és a diabéteszesek életmódjának megváltoztatása által. Magyarországon ma legalább 500 ezer cukorbeteg él. Az előrejelzések szerint két évtized múlva a 2-es típusú diabéteszesek száma – világviszonylatban – megháromszorozódhat. Mint Biczó István hangsúlyozta, klasszikus értelemben a gyógyítás a kóros elváltozás okainak és következményeinek sikeres elhárítása.
A cukorbeteg számára azonban a terápia sikere csupán azt jeleni, hogy állapota nem romlik – esetleg nem rohamosan romlik – tovább. Az orvosi gondoskodás, a korszerű gyógymódok és gyógyszerek, a diéta betartása, valamint a megfelelő életvitel együttesen eredményezheti a „szinten maradást”. Mindennek előfeltétele a korszerű terápia, az állandó, folyamatos vércukor-ellenőrzés, beleértve a hemoglobin-a-egy-cé ( HbA1c) típusú vizsgálatot is, amely jó irányadó módszer az előző hónapok vércukoregyensúlyának meghatározásához.
Szükséges még a beteg kellő színvonalú felkészítése, hogy a terápiás utasításokat pontosan betartsa, bizonyos fokig önmagát ellenőrizni, illetve kezelni legyen képes.
Külön érdemes beszélni a számos lehetséges szövődmény elkerüléséről. Megfelelő kezelés hiányában ugyanis az állapot romlásával kell számolni. A diabétesz előrehaladását a szív és az érrendszer, a vesék, a látás károsodása, idegrendszeri és bőrelváltozások kísérhetik. Amikor már jelentkezik a súlyosabb baj, bonyolultabb és költségesebb minden kezelés, és annak eredménye is korlátozottabb. Nagyon fontos tehát még idejében elkezdeni a szövődmények elleni fellépést.
Biczó István példájánál, illetve a szóban forgó alapítványnál maradva, érdemes külön beszélni a diabéteszes lábakról. Tapasztalatok szerint egy cukorbeteg lábát 30-40-szer nagyobb kockázat fenyegeti, mint a teljesen egészséges kortársakét. A szám magyarázata megdöbbentő: a népesség egészénél 30-40-szer több esetben kerül sor cukorbetegek lábán kisebb-nagyobb amputációra, sőt esetleg a teljes láb elvesztésére. Ennek fő oka a diabéteszes neuropátia, amely kiváltképp akkor veszélyes, ha a végtag verőereinek szűkületével, netán elzáródásával jár.
Nyilvánvaló – érvelt Biczó István –, hogy az utólagos rehabilitáció társadalmi költségének töredékét igényli csak a prevenció, a súlyos állapotok megelőzése. Nem is beszélve a különbségről, amely a betegek életminőségében nyilvánul meg, ha elkerülhetők a fentebb leírt tragikus következmények
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
Magazin menü
- Dr.Info egészségmagazin
- Impresszum
- 2011
- 2010
- 2008
- 2007
- 2006
- 2005
- 2004
- 2003
- 2002
- 2001
- 2000
- 1999
- 1998
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

