Törődnünk kell a lelki egészséggel is

Huszonéves, főiskolát végzett marketingmenedzser, aki próbálta elfogadni mindazt a változást, amit életében úgyszólván egyik napról a másikra a diabétesz hozott. Betartja az orvosi utasításokat, igyekszik fegyelmezetten végigcsinálni a betegség karbantartásával járó napi teendőket, lehetőleg úgy, hogy ne zavarja munkáját, sőt, kollégái és főnökei ne is vegyenek észre nála semmiféle változást. Tart attól, hogy ígéretesen induló karrierjét veszélyezteti, ha komoly elvárásokat követelő munkahelyén elterjed a híre: fiatal lány létére állandó kezelést igénylő betegséggel küzd.

Lapunkhoz azért fordult problémájával, mert nem érti, mi a magyarázata annak: az orvosi utasítások betartása, a lehetőség szerint megtartott diéta ellenére vércukorszintje rendszertelenül ingadozik, olyannyira, hogy szinte beállíthatatlan. Kezelőorvosa pszichiátriai kivizsgálást javasolt, mert szerinte lelki okok húzódnak meg a „kezelhetetlennek” tűnő állapot hátterében. Olvasónk – aki az említett okok miatt nem szívesen vállalná kilétének felfedését – azt kérdi, lehet-e alapja diabetológusa feltevésének, hiszen – mint írja – „cukorbeteg vagyok csak, és nem bolond vagy idegbeteg”.

Nos, ismert tény, hogy a cukorbetegséggel frissen diagnosztizáltak eredményes kezelésének első feltétele, hogy az illető képes legyen elfogadni állapotát, lelkileg megbékélni a tudattal, hogy ezentúl kissé változtatnia szükséges életvitelén, étkezésén, megszokott dolgokról (többé-kevésbé) le kell mondania egészsége, munkaképessége hosszú távú fenntartása érdekében. Előfordul, hogy valaki mindezt látszólag megérti, azonban valahol lelke legmélyén tiltakozik a betegséghez való alkalmazkodás kényszere ellen. Jóllehet, a szabályok betartásával a modern inzulinoknak és az orvostudomány mai állásának köszönhetően a diabéteszes is teljes életet élhet. A szövődmények kialakulása szintén megelőzhető vagy legalábbis a folyamat lényegesen lassítható és a kedvezőtlen következmények jelentkezése évtizedeket késleltethető.

„Mindennapi munkám során tapasztalom, ha valaki testileg, lelkileg, szociálisan jól van, és igyekszik betartani a diabéteszes élet szabályait, akkor vércukorértékei is jók, de ez sajnos fordítva is igaz – olvassuk a szakirodalomban egy gyakorló orvos tapasztalatait a hasonló esetekkel kapcsolatban. – Gyakran csak ránézek a kezelési napló eredményeire és már tudom, valami történt a páciens életében. Előfordul azonban, hogy valakinél – úgy tűnik – minden rendben van, megfelelő ismeretekkel rendelkezik a diabéteszről, sokat is tesz azért, hogy jó eredményei legyenek, mégsem sikerül megfelelő anyagcsere-helyzetet elérni. Ilyenkor az az érzésem, hogy tudat alatt van valami konfliktus, ami gátolja a betegség elfogadását. Ilyenkor a rendelési idő szűk lehetőségekhez mérten megpróbálok kicsit többet foglalkozni a beteg lelkével. Olykor ez segít a probléma megoldásában.
Ha viszont az amatőr pszichoterápia nem elég, megpróbálom rávenni a pácienst, hogy keressen fel pszichiáter szakorvost. Ez általában nem könnyű, mivel ő nem érzi lelkibetegnek magát.”

Mindebből kiderül, bár ezt eddig is tudtuk: a diabétesz egy rendkívül összetett kórkép, amely elhanyagolva a szervezet legkülönbözőbb pontjain – vese, szív és érrendszer, szem, bőr, idegpályák – okozhat súlyos szövődményeket, sajnos sokkal ritkábban esik szó a cukorbetegséggel kapcsolatos lelki egészség fenntartásának kérdésköréről. Pedig ez sem elhanyagolható, hiszen ha megbomlik valami a psziché titokzatos világának mélyén, az műszeresen kimutatható fizikai változásokat, első látásra érthetetlennek tűnő, komoly fiziológiai eltéréseket okozhat.