„Ismét száz százalékos életet élek”

Ön sok szempontból szerencsés cukorbeteg: két, még „egészségesen” megszült gyermek után, nagyon hamar derült ki a diagnózis. Még csak 32 éves, így, ha jól csinálja, sok-sok szövődménymentes évtized áll Ön előtt, márpedig egészségügyi dolgozóként miden tudása megvan ahhoz, hogy kézben tartsa a diabéteszt. Hogyan derült ki a betegség?
– Három évvel ezelőtt vált gyanússá, mert nagyon fáradékony voltam, sokat fogytam. Igaz, akkor álltam vissza a munkába és két kisgyerekkel lett volna mire fogni a fáradtságot, de rengeteget ittam, úgyhogy a végére akartam járni, mint kiderült, indokoltan. Eleinte roppant szigorú voltam magamhoz, talán túl szigorú is, mindent jól akartam csinálni, a méréseket, a szúrásokat, az étkezést. Ez talán érthető, hiszen én a munkám során a diabétesz annyi szörnyű szövődményével találkozom, hogy minden tőlem telhetőt el akartam követni a megelőzésükért, s mivel még fiatal vagyok, két kisgyerek édesanyjaként sokáig meg kell tudnom őrizni ezt a szövődménymentességet.

Mit jelentett a túlzott szigor?
– Gyakorlatilag a teljes életemet alárendeltem a cukorbetegségnek, mindenben megpróbáltam alkalmazkodni, naponta 12-szer szúrtam magam, mert étkezés előtt-után mértem, volt, hogy kontroll-méréseket is csináltam, éjjel is felkeltem. Betéve tudtam Fövényi tanár úr könyvét, mértem, számoltam minden falatot, persze ebben segített, hogy tanultam dietetikát, azt viszont már nekem kellett kitalálnom, hogyan egyeztethető össze az én diétám és a család normál étkezése. Mivel aktív életet kellett élnem – hiszen nem ülőmunkát végzek, ráadásul családanya vagyok két kisgyerekkel és háztartással –, nem mindenben lehetek a magam ura, a gyerekekkel mozogni kell, a munkahelyen sem mindig előre tervezhetőek a teendők, nem egyenletes a terhelés, így sajnos az alkalmazkodás sem mindig sikerült, sokszor hipóztam és ezt a pennel nem tudtam kivédeni. Lelkileg is megviselt ez a kettősség, hogy fontos vagy kellemes dolgokról kell lemondanom, miközben a legnagyobb fegyelem és lemondás árán sem sikerül tartani a jó vércukorszinteket. A végén már a kezelőorvosom javasolta, hogy ne szorítsam be magam ennyire a betegségbe, nézzek fel az internetre, böngésszem végig az ott található információkat, keressek fórumos közösségeket. Így találtam rá az egyik olyan fórumra, (mostanra baráti társaságra, közösségre), ahol azután félve, lassan elkezdtem írogatni, azaz bekapcsolódtam a hozzám hasonlók beszélgetéseibe. Itt találkoztam először a pumpával és attól kezdve – két éve – szisztematikusan készültem a pumpás életre.

Mit jelentett ez?
– Először is elolvastam minden magyarul fellelhető irodalmat a pumpáról, illetve a különböző pumpákról. Aztán olyan fórumokat is megkerestem, ahol a már pumpások beszélgetnek. Egészségügyi dolgozóként nem vagyok túlfizetve, de a másodállásom fizetésének bizonyos százalékát elkezdtem félretenni arra az időre, amikor már nekem is lehet inzulinpumpám, hogy az egyszeri nagy kiadást majd fizetni tudjam. Szinte mindenki támogatott ebben, a családon belül is megértették, hogy bár anyagi áldozattal jár, de nekem a pumpára szükségem van ahhoz, hogy 100 százalékos életet élhessek, és közben ne fenyegessen se a hipoglikémia, se a szövődmények réme.

Mennyire vált be a pumpás élet?
– A legfontosabb, hogy az értékeim beálltak, jóval könnyebben és biztosabban tudom az elfogadható tartományon belül tartani magam. Óriási előny, hogy az egész életvitelemet meg tudtam szervezni úgy, hogy a lehető legjobban alkalmazkodjon a normálishoz, az előre tervezhetőre felkészülhetek, a nem tervezhetőhöz pedig egyszerűbben alkalmazkodom. A nem tervezhetők között van olyan is, amit eddig csak lemondással lehetett kivédeni, de most már erre sincs szükség, így ha a gyerekek kitalálják, hogy menjünk biciklizni vagy sétálni, akkor elmegyünk, már nem annyira kötött az életem, mint eddig volt. Úgy is mondhatnám, hogy eddig az életemet próbáltam a betegséghez igazítani, most pedig éppen fordítva, a betegséget tudom hozzáigazítani az életemhez, ami óriási különbség. Már megszoktam, hogy az eszköz mindig velem van, rajtam van, ehhez is nagyon jó trükköket tanultam a többiektől, és a higiéniai előírások betartása sem jelent gondot, bár kétségtelenül jobban oda kell figyelni. Nekem már nem idegen a pumpa, nem zavar, s úgy el tudom rejteni, hogy nem is veszik észre, ha rajtam van. A pumpa valóban szabadságot ad, nem csak a szervezet működését közelíti legjobban az egészséges működéshez, hanem a cukorbeteg életét is ahhoz az élethez, amit akkor élne, ha nem lenne cukorbeteg.

Komornik Vera

Kapcsolódó cikk(ek):

• Melinda legfeljebb a dinnyét bánja
• Élet az inzulinpumpával: tények és tévhitek, OEP kritériumok
• Inzulinpumpa: változtak a szabályok (2010. június 1-től)