Sorstársaink
Zenélni cukrosan
Felállok a színpadra, feltekerem a hangerőt a gitáromon, beütés és
megszólal a rockzene... Mindezt teszem úgy, mint bárki más! Ami ezt
megelőzi, hogy megeszem az utóvacsorát és beadom magamnak az aktuális
mennyiségű inzulinomat.
Mikor a srácok bevettek a zenekarba, nem tudták, hogy cukorbetegségben szenvedek, és nem is érzékeltek ebből semmit. Csak a srácot látták, aki fogja a hangszerét és a csapattal együtt a közönségnek szeretne zenélni. Már 4 hónapja a Mesterséges Érzelem nevű formáció ritmusgitárosa vagyok, ahova barátnőm közvetítésével kerültem. Nap nap után próbálok otthon, és heti rendszerességgel a próbatermünkben.
Mára már szinte minden hétvégi esténket a koncertek töltik be. A zenekar öttagú: Göndöcs (Viking) Viktor, basszusgitár; Ruszev-Pencsev (Jepy) Krisztián, ének; Molnár (Veszélyes) Tamás, dobszekció; Mészáros (Mészi) László, szólógitár és végül én Palkó (Palesz) Richárd a cukorbeteg ritmusgitáros. :-)
Igazából miről is szól maga ez az írás? Csak annyi a mondanivalója, hogy ha én 16 évesen megfelelő odafigyeléssel tudok úgy részt venni egy zenekar munkájában, hogy szinte észre sem veszik betegségemet, akkor más is képes rá! És ha képesnek érzi magát: TEGYE!
Ha szeretnéd hallani, hogy mire vagyunk képesek, keresd meg oldalunkat a www.mestersegeserzelem.mlap.hu-n, ahol láthatsz képeket, letöltheted dalainkat és megnézheted az aktuális koncertidőpontokat és helyszíneket!
Palkó (Palesz) Richárd a „cukros” ritmusos
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

