2010. november 20-án Egerben is Diabetes Világnapot tartottunk. Emlékezetes, különleges találkozót szerveztünk, hiszen a tagsággal most ünnepeltük a Cukorbetegek Egri Egyesülete megalakulásának 10. évfordulóját is.
A Közösségi Ház színházterme teljességgel benépesült. Idős tagtársak jöttek kísérővel, botra támaszkodva, fiatalabbak csinosan, ünnepi alkalomra öltözötten. Ünnepi színpad, kivetített egyesületi logó, virágok és sok sok ember.
A világnapi rendezvényt Jakabné Jakab Katalin, elnök asszony nyitotta meg. Szívből jövő szeretettel köszöntötte a megjelenteket és meghívott vendégeinket. Az ünnepség díszvendége volt Habis László polgármester, Kopcsik Lajos nemzetközi hírű cukrászmester, dr. Juhász Elek diabetológus főorvos, egyesületünk szakmai vezetője. Már az első szavakkal ajándékokat kaptunk – polgármesterünk a civil élet „zászlóshajójának” nevezte egyesületünket, szakmai vezetőnk, pedig nagyrabecsülését fejezte ki az egyesület munkájáért. Ennyi dicséret után valóban kitüntetés volt átvenni azokat az okleveleket, amelyeket az alapító tagok, az egyesületért sokat dolgozó cukorbetegek kaptak. Ezután megérkezett a négyemeletes, diabetikus születésnapi torta amelyet cukorbeteg tagtársunk Hídvégi Józsefné, Rózsika sütött.
Igazán emelkedett hangulatban hallgattuk meg dr. Juhász Elek szakmai előadását. A közvetlen hangú, közérthető, szakmaiságában is emberközeli előadást utólag is köszönjük. Vendégművészeink tánccal, dallal, fuvolakoncerttel ajándékoztak meg bennünket. A program befejezéseként elsétáltunk a Dobó-térre, hogy együtt megnézzük a kék fénnyel megvilágított „Végvári vitézek” lovas szobrot.

Utóirat: Marosvásárhelyi vendégeinktől a következő e-mailt kaptuk: „Mi a világ hét csodája? ….látni, hallani, tapintani, ízlelni, érezni, nevetni és szeretni…..Ezt a hét csodát kapta meg mindenki, aki az Egri Diabetes Világnapon jelen volt..” Mi is így érezzük.
Farkasné Juhász Margit, CEE alelnök

| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

