A Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége 2010. augusztus 1–8 között 13. alkalommal rendezte meg országos táborát. Mi, dietetikusok idén másodszor táboroztunk Faddon, ezen a festői szépségű kis településen a 6–14 éves korú cukorbeteg gyermekekkel.
Vasárnap délelőtt mi is izgatottan vártuk a gyerekeket a táborba. Sok ismerős arccal találkoztunk, de voltak új táborozók is. A gyermekek együtt játszottak, tanultak és szórakoztak hét napon keresztül. A tábort az idén is a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége szervezte, Szalai Gáborné vezetésével. A táborvezetők munkáját dietetikus, nővér és orvos is segítette.
A mi (dietetikusok) feladatunk volt a tábor étlapjának összeállítása, valamint a napi szénhidrát bevitel kiszámítása, a szakáccsal való egyeztetés arról, hogy minden étel megfelelő minőségben és mennyiségben készüljön el. Izgultunk, hogy a heti menü mennyire fog ízleni a gyerekeknek.
Délelőttönként „tanultunk” is a gyerekekkel. Diabétesz oktató térkép és társasjáték segítségével játszva tanulhatott mindenki. Megsaccoltuk, majd lemértük sok élelmiszer súlyát és szénhidráttartalmát, teszteket töltöttünk ki. Az egyik foglalkozás keretében mindenki elkészítette a saját tízóraiját. Először kiszámolták azt, hogy melyik gyümölcsből mennyi fér bele a szénhidráttartalomba, majd kimérték és elkészítették a salátát. Nemcsak ezeken a foglalkozásokon, hanem egymástól is sokat tanultak. Pl. volt olyan kisgyerek, aki itt a táborban adta be magának először az inzulint, vagy éppen a gyakorlott pumpások segítettek a „kezdőknek”.

Napközben részt vettünk a gyerekek szabadidős tevékenységében is. A kézimunka foglalkozásokon ajándékokat lehetett készíteni, sakkozni vagy számtalan társasjátékkal játszani, fürödni, pingpongozni, focizni, kosárlabdázni, jó idő esetén úszni, fürödni. Az esti Duna-parti séta jót tett a vércukorszinteknek, bizonyítva a mozgás fontosságát. Nappal a gyerekek vércukormérést végeztek, esetleges hipoglikémia esetén a megfelelő ellátást biztosítottuk. A sok mozgásnak, futkározásnak sokszor meg is volt az eredménye.

A tábor szombaton este zenés-játékos esttel és ajándékozással zárult, amelyet Kincses János és Szalai Gáborné a MACOSZ vezetői tartottak. Az összteljesítmények alapján jutalmaztunk a különböző versenyeken indulókat. A tudásfelmérő teszteket külön is díjaztuk a szerint, hogy ki írta a legjobbat, ki fejlődött a legtöbbet. A fejlődés egyértelmű volt a tábor végére. Izgalmasan alakult a szobatisztasági verseny, amelyet bármilyen meglepő, fiú szoba nyert meg.

A gyermekek vasárnap az ismert szlogennel búcsúztak: „Jövőre veletek ugyanitt!”
Bagdiné Sebestyén Éva, Szalai Ilona dietetikusok


| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|


Hozzászólások
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.