Igen! Ismét eljött az a nap, amely nekünk, cukorbetegeknek nagyon fontos az életünkben! Ez pedig nem más, mint a Diabétesz Világnap! A CBE Budapesti Világnapja, Egy csepp Világnap, Kaposvári Országos Diabétesz Világnap programismertetése.November 6: Budapesti Diabétesz Világnap
Színvonalas orvosi előadások és szűrőprogramok várják Önt is Budapesten a Diabétesz Világnapján!
„Irányítsuk mi a cukorbetegséget!”
2010. november 6-án immár 19. alkalommal rendezi meg közösen a Cukorbetegek Budapesti Egyesülete és a Vasutas Cukorbetegek Egyesülete a már hagyománnyá vált Diabétesz Világnapot. A szervezők Tisztelettel meghívják Önt is a rendezvényre, amelyhez ebben az évben a Diabétesz Generációk Magyarország Alapítvány tagsága is csatlakozik.
Összhangban az idei jelmondattal („Irányítsuk mi a cukorbetegséget!”), a rendezvény fő célja, hogy felhívja a figyelmet a cukorbetegségben szenvedők gondjaira, problémáira, illetve, hogy minél több információt átadjon a betegeknek e népbetegség legkorszerűbb kezelési lehetőségeiről.
Időpont: 2010. november 6. szombat, 9 órától
Helyszín: IX. Nagyvárad tér, Semmelweis Egyetem, Barna terem
Programok:
– Dr. Halmos Tamás előadása a „metabolikus szindrómáról”
– Prof. Dr. Pogátsa Gábor előadása a szív- és érrendszeri problémákról
– Gyurcsáné Kondrát Ilona előadása „Kezünkben az egészség étrenddel és önellenőrzéssel” címmel.
Szűrőkamion
A rendezvény ideje alatt egy szűrőkamion is várja a vendégeket, ahol az alábbi vizsgálatok kérhetők: Vércukor-, vérnyomás-, koleszterin- és trigliceridszint mérés, EKG-, véroxigén-, szemfenék-vizsgálat, érszűkület-mérés, testzsír analízis, testtömeg-index ( BMI) számítás és húgysavmérés.
November 14: Jubileumi V. Egy csepp Világnap
Az Egy csepp figyelem Alapítvány idén is megrendezi várva várt ingyenes családi egészségnapját, az Egy csepp Világnapot! Ennek dátuma ezúttal egybeesik a Nemzetközi Diabétesz Világnappal, 2010. november 14-ével. A helyszín pedig a már jól ismert SYMA Rendezvényközpont.
A rendezvény elsődleges célja, hogy felhívja a családok figyelmét az egészséges életmódra. A látogatók felvilágosítást kaphatnak az emberek millióit érintő betegségekről, például a diabéteszről, a vérnyomásproblémákról, a magas koleszterinszint veszélyeiről és egyéb érrendszeri betegségekről, valamint a mozgás és a megfelelő táplálkozás fontosságáról.
A változatos szűrések mellett számos koncert, előadás, gyermekprogram színesíti a rendezvényt. A látogatók találkozhatnak sztárvendégekkel, részt vehetnek különböző foglalkozásokon, megismerhetik az egyes kiállítók kínálatát és még nagy értékű ajándékokhoz is juthatnak!
Az elmúlt négy év sikerei és tapasztalatai után idén még érdekesebb és izgalmasabb programokkal készülünk jubileumi Egy csepp Világnapunkra.
November 20: Szeretettel várjuk Kaposváron, a Diabétesz Világnapon!
Eltelt egy év, s míg tavaly Debrecenbe, az idén Kaposvárra várjuk sorstársainkat és az érdeklődőket! Olyan programot állítottunk össze, melyből tanulhat minden cukorbeteg, s nem diabéteszes is! A tanulás mellett különböző kulturális, szűrő- és életmód programok, vásárlási és ismerkedési lehetőségek is várják Önöket a rendezvény helyszínén és épülő, szépülő városunkban!
Programunk időpontja: 2010. november 20., 10:00–16:30-ig.
Helyszíne: Városi Sportcsarnok és intézményei (7400 Kaposvár, Zaranyi u. 1.)
Részletes program
A 10.00 órakor kezdődő programban a résztvevőket Ferkáné Pellérdi Zsuzsanna a Magyar Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete elnöke, Szita Károly Kaposvár polgármestere, Gelencsér Attila Somogy Megye közgyűlésének elnöke, Kincses János a Magyar Cukorbetegek Országos Szövetsége elnöke, prof. dr. Winkler Gábor a Magyar Diabetes Társaság elnöke és Prof. Dr. Madácsy László a Nemzetközi Diabétesz Szövetség képviselője köszönti.
10:20 dr. Dezső Enikő diabetológus, endokrinológus főorvos asszony a „Cukorbeteg gondozás Somogy megyében, különös tekintettel a 2-es típusú cukorbetegek számának növekedésére.” című előadása hangzik el.
10:50 prof. dr. Winkler Gábor a Findrisk vizsgálatról tájékoztatja a hallgatóságot.
11:20 prof. dr. Jermendy György: „Az önellenérzés fontossága a 2-es típusú cukorbetegek kezelésében” címmel tart előadást.
11:50 Nagy Attila, a 77. Elektronika Kft. kereskedelmi igazgatója ismerteti a D-cont.hu új internetes portál használatát és bemutatja annak működését a gyakorlatban is.
12:20 – 14:00 Ebéd
14:00 Rising Károlyné a „Sebkezelés elmélete és gyakorlata a másodlagosan gyógyuló diabétesz láb ellátásában” címmel tart előadást.
14:20 A Diabetes újságban megjelent Diabétesz tesztet értékeli Béki János marketing menedzser.
14:30 Az „Év Diabetikus Terméke” díj átadása.
14:45 Meglepetés műsor
15:30 Tombolasorsolás szórakoztatja a résztvevőket.
16:30 A rendezvény zárása
A rendezvény helyszínén a sportcsarnok mellett egész nap ott áll „Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramja” keretében egy szűrőkamion amelyben belgyógyászati, kardiológiai, hipertóniai, tüdőgyógyászati és testanalízis vizsgálatokra lesz lehetőség.
Rendezvényünk fő támogatója:
77 Elektronika Kft.
Kiemelt támogatója:
Városi Sportcsarnok és Intézményei; Kaposvár Me- gyei Jogú Város
Rendezvényünk fővédnöke:
Szita Károly Kaposvár polgármestere
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

