Híres cukorbetegek
Szabó Bandi, Edison, Andropov
A makkegészséges kamaszfiú azon a nyáron különösen sokat sportolt. Kategóriájában megnyerte a Bécs–Budapest maratont. Meleg volt nagyon, a pollenek is bőségesen szálltak a levegőben, nem csoda – gondolták Szabó Bandi szülei –, hogy a gyerek kissé fáradt, és a hőségben állandóan szomjas, rengeteget iszik.Nagy riadalom csak akkor támadt, amikor Bandi rohamosan fogyni kezdett, a 188 centiméter magas fiú szinte napok alatt 39 kilósra soványodott. Kórház, alapos kivizsgálás következett, a diagnózis pedig nem lehetett vitás: a fiatalembernél 45-ös cukorértéket mértek. Állapota annyira leromlott, hogy hiába állították be a megfelelő inzulinterápiát, sokáig tartott, amíg felépült, s visszanyerte korábbi kondícióját, életvidámságát. Mert baj volt az utóbbival is. Gyötörte a gondolat, hogy a sokféle kötöttség, tilalom korlátok közé szorítja majd mindennapjait, búcsút kell mondania a sportnak, és ki tudja mi mindennek még.
A környezete nyugtatgatta, hogy nem kell elkeseredni,
fiatal, szépen ki fog gyógyulni ebből a folytonos injekciózással terhes
betegségből. Az iskolában is – abban az évben, 1999 szeptemberében
kezdte volna el az első osztályt a kecskeméti Bólyai János gimnáziumban
– évet vesztett.
Lassan azután kiderült, hogy egyik napról a másikra nem lehet a múlt
rossz álmává változtatni a diabéteszt. Bele kell törődnie, meg kell
barátkoznia a gondolattal, hogy ez az állapot végigkíséri egy életen
át. Legalábbis az orvostudomány mai állása szerint. Bandi azt mondja,
rengeteget köszönhet a Fövényi doktor úr által vezetett betegoktató
tanfolyamnak. Megtanulta, hogy miképp mérje meg a vércukrát, hogyan
adjon be magának inzulint, mikor, mennyit és mit egyen, milyen módon
tartsa számon a naponta elfogyasztott szénhidrát- és
kalóriamennyiségeket. A legfontosabb eredménye, hogy visszanyerte
életkedvét, aktivitását, tudatosodott benne, hogy nincs kirekesztve az
élet örömteli, szép dolgaiból. Ha okosan és tudatosan irányítja sorsát,
épp annyi esélye van sikerekre és örömökre, mint bárki másnak.
Komoly támogatást kapott családjától. Édesanyja nem főz neki külön, hanem úgy állította át az egész família étrendjét a korszerű, egészséges táplálkozás alapján, hogy az mindenkinek ízlik és számára is fogyasztható. A diáktársak is elfogadták olyannak, amilyen, nem érez semmi megkülönböztetést vagy hátrányt. Mivel édesapja ötszörös magyar bajnok autóversenyző, valamint sportautó-konstruktőr, Bandi mindig is a járművek világában élt. Két éve közelebbről megismerkedett a robogóversenyzéssel. Hozzálátott, hogy apja műhelyében, de saját elképzelése alapján építsen magának egy versenygépet. Eleinte a nyolcadik, majd a negyedik helyen végzett a versenyeken, míg tavaly az akkor 18 éves fiú már a dobogóra állhatott, mint a SAS-kupa speciálrobogó gyorsasági verseny 2002. évi bajnoka. Édesapja biztatja és mindenben segíti a további sikerek elérése érdekében.
A diabéteszes Nobel-díjasok körében kiemelkedő tudós és feltaláló az
amerikai Thomas Alva Edison (1847–1931). Nehéz körülmények között nőtt
fel, rendszeres képzésben nem részesült, mégis a világ legtermékenyebb
feltalálójává vált. Elsőként a távírót tökéletesítette. Összesen ezer
szabadalma van, közöttük olyan alapvető elektronikai eszközök, mint a
szénmikrofon, az izzólámpa, a hengeres fonográf (a lemezjátszó őse),
vagy a nikkel- vas akkumulátor. A világ első villamos erőművét 1882-ben
állította üzembe, csakhamar amerikai és európai erőművek egész
hálózatának tulajdonosává vált.
Sokszoros milliomos lett a szegény holland kivándorlók gyermekéből,
idősebb korában azonban utolérte a 2-es típusú diabétesz és ennek
szövődményei okozták halálát is.
Következzék egy merőben más indíttatású, de Magyarországgal – és a távíróval – kapcsolatban álló szovjet politikus portréja.
Jurij Andropov (1914–1984) az egykori orosz távírász óriási politikai karriert futott be. Vélhetően szerepe volt az 1956-os magyar forradalom leverésében, hiszen abban az időben a Szovjetunió budapesti nagyköveteként tevékenykedett. Diplomáciai és politikai tapasztalatait később, mint a kommunista párt szocialista országokkal foglalkozó osztályának vezetője, 1967-től pedig a nagy hatalmú KGB (szovjet titkosszolgálat) főnökeként hasznosította.
A diabétesz szövődménye a veséjét támadta meg, ez a betegség számára
végzetessé vált. Dialízisre szoruló súlyos beteg volt már, amikor
1982-ben pártfőtitkárnak választották, majd halála előtt egy évvel az
államfői tisztséget is elnyerte.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

