Amire ügyelni érdemes a tanévkezdés előtt

Hatványozottan így van ez a cukorbeteg kisdiák esetében. Nézzünk néhány példát, mit tanácsol a gyermekdiabetológus az iskolakezdés küszöbén.

Az iskolakezdést nem szoktuk siettetni – hangzik az intelem –, inkább 7, mint 6 évesen kezdje el az általános iskolát a diabéteszes gyermek. Ebben az életkorban elvárható, hogy önállóan meg tudja mérni, minősíteni a vércukrát, képes beadni gyorshatású inzulinját. Ugyancsak tudja, hogy mit kell tennie alacsony vércukorérték ( hipoglikémia) esetén, ha bármi furcsát érez, bátran szól a tanítójának, s nagyjából tisztában van vele, hogy mit/menynyit ehet és mit nem.

Helyes, ha a tantestület valamennyi tagja és az osztálytársak tudnak a gyermek betegségéről, természetesen az iskolaorvos és az iskolai védőnő is. A diák biztonságának legfőbb őre az osztályfőnök és a testnevelő tanár kell, hogy legyen. Sem a vércukorméréshez, sem az inzulin beadásához nem szükséges a gyermeknek „elbújnia”, félre vonulnia, de ebben a kérdésben egyedi döntéseknek is helye van. Az viszont a gyermek joga, hogy bármilyen rosszullét esetén azonnal megmérhesse vércukrát, és ha hipoglikémia fenyegeti, bármilyen szituációban ehessen.

Ha a betegségről az osztályt előre és korrekt módon tájékoztatták, akkor ritkán fordul elő, hogy csúfolnák miatta a diabéteszes gyermeket, azért persze megesik. Többnyire azt csúfolják, aki könnyen ugrik rá.

A javaslat: beszéljék át részletesen a gyermekkel a problémát. Legjobb lenne, ha nem reagálna a csúfolódásra. „Te tudod, hogy, mi ez a betegség, és azt is, hogy ugyanolyan gyerek vagy, mint osztálytársaid. Nekik viszont mindez új, nem kell csodálkoznod azon, hogy eleinte megrémülnek, ha meglátják az inzulinadagoló tolladat, és furcsállják a vércukorszint-mérést is. Ha azt látják, hogy ezeket te természetesnek tartod, esetleg el is magyarázod nekik, hogy minderre miért van szükséged, már nekik sem lesz mindez szokatlan. Sőt, az is megesik, hogy lesz olyan barátod, aki segít neked mindebben. Azért másnak ne mérd meg a vércukrát, még akkor sem, ha kíváncsi rá, és maga kéri, hiszen az ujjszúrót mindig csak egy embernek szabad használnia!”

Ha mégis nagyon elmérgesedne a helyzet, akkor beszéljenek az osztályfőnökkel. Nehezebb az ügy, ha esetleg korábban nem járt diabéteszes az osztályba (iskolába), és a tanárok számára is ismeretlen ez a betegség, nem nagyon tudják, hogyan kell gondoskodni a cukorbeteg diákról. Ne féljen a szülő felvilágosítani a pedagógusokat a betegség lényegéről, de maga a diabéteszes gyerek is sokat tehet azért, hogy oldja az idegenkedéseket. „Lehet, hogy te vagy az első diabéteszes gyermek, akivel a tanárnőd (tanárod) találkozik. Biztos ő is izgul, lehet, hogy jobban, mint te. Segíts neki, hogy minél előbb elmúljon mindkettőtökben ez az aggodalom! Mutasd meg, milyen ügyesen meg tudod mérni a vércukrodat. Akár, tanítsd meg őt is erre. Ha azt látja, hogy ügyes és megbízható vagy, akkor hamar elmúlik az ismeretlentől való félelem mindkettőtökben.”

Ha van olyan társa a gyermeknek, akivel különösen jól megértik egymást, akkor annak is elmagyarázhatja, hogy miért kell az egyes időpontokra – étkezés, inzulin – figyelnie. Lehet, hogy egyszer csak pajtása fogja figyelmeztetni játék közben: „Hé! Nem kellene már enned?” Azt is javasolni szoktuk, hogy a legjobb barátokat tanítsa meg a vércukorszint-mérésre, hiszen ez segíthet, ha például egy váratlan hipó miatt a cukorbeteg zavartan viselkedik.

A diabéteszesek társas kapcsolataiban gyakori hiba, hogy a beteg túlságosan elzárkózóan, visszahúzódóan él. („Miért terheljek mást a bajommal?” „Úgysem fogadnak így el barátjuknak.”) Ám az is hiba, ha valaki szinte dicsekszik a betegségével, esetleg visszaél vele. („Mindent nézzetek el nekem, hiszen diabéteszes vagyok...”) Az lenne a jó, ha a társas kapcsolatokban csak annyira lenne jelen a diabétesz, amennyire az feltétlenül szükséges.