Õ és a cukorbetegség

Jobb híján hagytam, hadd meséljen, öntse ki a szívét, mondjon el minél több, akár technikainak tűnő részletet is, hátha azzal is egy kicsit kézzelfoghatóbbá válik az egész, egyelőre megemészthetetlennek tűnő probléma. Orvos szülők ide vagy oda, azt sem tudtam, mi az, hogy egyes, illetve kettes típusú cukorbetegség, a velejáróiról nem is beszélve. Egy dologban biztos voltam: megküzdünk ezzel is, és én, amennyire csak tőlem telik, mellette fogok állni. Annyi mindenen mentünk már keresztül együtt, ezt az utat is végigjárjuk.
Az azonnali, sok kellemetlenséggel tarkított, a betegség lelki tényezőit teljes egészében figyelmen kívül hagyó kórházi kezelést követően széles körű szakirodalmat, diétás szakácskönyveket vásároltunk, Õ pedig megkezdte kemény, egy életen át tartó, hullámhegyekkel és –völgyekkel tarkított együttélését a betegséggel. Az egy hét múlva esedékes közös svájci nyaralásra igenis elmentünk, és mindannyian rendkívül jól éreztük magunkat.

Azóta eltelt néhány év. A humán inzulint analóg, majd pumpa váltotta fel. A cukorbetegséghez kapcsolódó szakkifejezésekkel már én is úgy dobálózom, mintha mindig is ismertem volna őket, és nem győzök méltatlankodni, ha valaki egy „Na és, hogy van a cukrod?”- típusú kérdéssel fordul Barátnőmhöz. Õ pedig fegyelmezetten csinál végig minden tortúrát, rendkívül szigorúan betartja az előírásokat, a diéta mellett rendszeresen sportol. Továbbá fantasztikus barát és csodálatos keresztanyja legidősebb gyermekünknek.

Hogy miért derűs ez az írás? Mert – bár nem én vagyok a betegség elszenvedője – kijelenthetem, hogy ezzel a helyzettel igenis együtt lehet élni, igaz, nagy önfegyelem és a szabadságtól, spontaneitástól való relatív megfosztottság mellett. A korábbinál lényegesen egészségesebb életmód azonban meghálálja magát, a ma már hozzáférhető modern eszközök lehetővé teszik a teljes életet, és az ember azt is megtapasztalhatja, milyen erős egyéniség, mi mindenre képes, ha muszáj. Mindemellett én visszakaptam azt a jókedvű, életerős Barátnőmet, akit a kezeletlen cukorbetegség egy időre kedvetlenné, fásulttá tett, és megtanultam azt is, milyen hálásak lehetünk a sorsnak azért a természetesnek tűnő állapotért, hogy egészségesek vagyunk.

Végezetül még egy derűs momentum az életünkből: a közelmúltban két másik barátnőnkkel négyesben beültünk törzshelyünkre. Az inzulinpumpa nyújtotta szabadságnak köszönhetően mostanában már nem kell ügyelni az étkezés időpontjára sem, az inzulin beadása pedig a korábbinál lényegesen egyszerűbben, még diszkrétebben zajlik. A vacsorát el is költöttük, s a jóízű beszélgetés mellé Barátnőm kért még egy kávét. Mivel éppen rajta volt a sor a mesélésben, nem is nagyon figyelt a rendeléskor. Miután a pincér kihozta a csészét, ő mesélte tovább a történetet, amikor arra lett figyelmes, hogy mi hárman egyszerre tátjuk el a szánkat, majd kérdezzük döbbenten: Te cukrot teszel a kávéba???? Történt ugyanis, hogy nem rendelt külön édesítőt, a mesélés hevében pedig felbontotta, majd beleszórta a kristálycukrot a csészéjébe…
Azt kívánom, történjen minél több ilyen eset, mert ez csak azt jelenti, hogy a cukorbetegség mind az Õ, mind környezete számára az élet természetes részévé vált.

Novák Katalin

A pályamunkára ide kattintva szavazhat.