Derűs Diabétesz Pályázat
Derűs Diabetes
Derűs diabetes, ha ezt a két szót, 2007. októberében olvasom, hát nem hittem volna el, hogy van jó oldala is.
Lassan két éve már, hogy társam lett a cukorbetegség, amire most már én, azt mondom, hogy nem betegség, csak valami picike hiányzik a szervezetemből.
2007. novemberében 1 hónappal utána rátaláltam valamire, ami megmutatta nekem, hogy van jó oldala is mindennek, ez a valami pedig a fórum volt, ahol olyanokkal tudtam, és tudok a mai napig is beszélgetni, ami összefügg a diabetessel, hiszen ők is a fórumon valamennyien érintettek.
Eltelt két év, és azt kell mondanom jó kis közösségé, csapattá formálódtunk.
A személyes találkozókon már úgy üdvözöltük egymást, mintha régóta ismernénk a másikat. Kaptam sok jó receptet, diétás tanácsot, tájékoztatókat az új inzulinokról, és az inzulinpumpáról. Láttam az életüket pumpás társaimnak mennyivel felszabadultabbak, és boldogabbak. Örülök, hogy a jövőben én is lehetőséget kapok, hogy kipróbáljam a pumpa adta szabadságot.
A legnagyobb köszönetet és örömöt talán a jó kis viccelődések, finom vicces piszkálódások jelentik, amiket palacsintasütés, társasjáték közben éltem át mondhatom azt, barátaimmal.
Olyan kezelőorvosom van, akire mindenben számíthatok és bármilyen kérdésemre választ ad. A családom a gyermekeim ma már azt mondják: Mi így is nagyon szeretünk! – pedig az elején még előttük sem mertem magam megszúrni, és ma már a gyermekeim szúrnak, ha van kedvük.
Azért nagyon figyelek a diétámra, és az inzulinok pontos beadására de, már nem ez körül forog az életem, hanem csak egy szükséges plusz.
Azt hiszem, szerencsésnek mondhatom magam. Van szép boldog, családom vannak barátaim, és a legfontosabb, hogy elfogadtam önmagam olyannak amilyen vagyok.
Pályázatomat Müller Péter soraival zárom:
„A barátság a lelkek közötti legközelebbi kapcsolat. Barátom lehet nem csak a „barátom”, de ha megszületik közöttünk ez a bensőséges kapcsolat, akkor az anyám, az apám, a gyerekem a feleségem és a férjem is. Vannak csodálatos pillanatok, amikor kilépünk családi szerepeinkből, és összekacsintunk egy mélyebb emberi szinten.”
Köszönöm mindenkinek!
Pusenyákné Király Melinda
A pályamunkára ide kattintva szavazhat.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

