Tudnivalók az inzulinkezelésről (12. rész)

Nagyon gyakran a nem tudatos diétahiba is kiválthatja a vércukorszint nem kívánatos alakulását. Ezt okozhatja a magasabb vagy alacsonyabb glikémiás indexű étel, illetve a tervezettnél nagyobb vagy kisebb mennyiségű szénhidrát fogyasztása. Általában nem könnyű megbecsülni – főként ha az ételt nem maga a diabéteszes vagy hozzátartozója készíti el – egy adag étel szénhidráttartalmát és a várható vércukoremelkedést. Ez is magyarázza, hogy a rendszeres   (legalább hetenként egyszer-kétszer) a főétkezések után 60-90 perccel végzett vércukor-ellenőrzés elengedhetetlen ahhoz, hogy a diabéteszes minél inkább megtanulhassa, miként hangolhatja jól össze az étkezést és az előtte alkalmazott inzulinok adagját.

A cukorbetegek közül nagyon sokan frontérzékenyek. Esetükben a meleg- és a vegyes fronthatás a vércukor váratlan csökkenését okozhatja, a hidegfront a vércukor emelkedését válthatja ki. Mivel az egyéni reakciókat előre senki sem képes megmondani, erre a tapasztalatok alapján a betegnek kell „rájönnie”, hogy időben megtehesse a  szükséges óvintézkedéseket.
A diabéteszesek egyik legnagyobb problémája az inzulinok felszívódásának jelentős mértékű ingadozásából származik, ugyanis a különféle inzulinfajták felszívódása azonos betegnél akár ±10-40 százalék között változhat. A legnagyobb eltérések a hosszú hatású cinkinzulinok felszívódásában tapasztalhatók. Utánuk következnek a közepes hatástartamú cinkinzulinok, majd 10-20 százalékos ingadozással az NPH inzulinok. A legkisebb ingadozás az extra gyorshatású és gyorshatású inzulinokra jellemző. E probléma csökkentése érdekében is hasznos tisztában lenni a következőkkel:
l A különböző testtájakról az inzulin eltérő gyorsasággal szívódik fel. Leggyorsabban a has bőre alól, némileg lassabban a felkarból, leglassabban a tomporból és a combból. Ezért a gyorshatású inzulinokat célszerű a has bőre alá vagy a felkarba adni. Az elhúzódó hatású inzulinok legkedvezőbb beadási helye a comb vagy a tompor.

Amennyiben valaki például naponta kétszer gyorshatású és NPH inzulin valamely gyári keverékét alkalmazza, saját magának kell kitapasztalnia, hogy a megfelelő hatáskezdethez, illetve hatástartamhoz melyik testrész számára a leginkább megfelelő. Ugyanis a hasba adott inzulinkeverék gyorsabban hat, de hatása előbb ér véget és ilyenkor a reggeli előtt adott keverékinzulin már nem képes vacsora előtt normális szinten tartani a vércukrot. De ennek a fordítottja is igaz: a combba adott kevert inzulin hatása tovább tart, viszont a  hatáskezdet megnyúlik, ezért a beadást követő étkezés után túl magasra emelkedhet a vércukorszint.

Azonos inzulinfajtát nem célszerű különböző időpontokban más és más testtájékra adni.
l Egy azonos testtájékon minden injekciót célszerű néhány centire az előzőtől szúrni, hogy a beteg elkerülje a helyi gyulladás kialakulását, az úgynevezett „csomóképződést”.
A pszichés stressz, a Somogyi hatás és a hajnali jelenség vércukoremelő hatásával sorozatunk korábbi írásaiban részletesen már foglalkoztunk, így ezekre most nem térünk ki.
A fogamzóképes korban lévő nőknél komoly problémát jelenthet a havi ciklus kapcsán változó inzulinigény. Általában az tapasztalható, hogy a menstruáció előtti 3-4 napon nő, a menzesz első napjától pedig csökken az inzulinszükséglet. Ezért a várható havi vérzés előtti 3-4. napon – az egyéni tapasztalatok függvényében – célszerű 1-4 E-gel megemelni a napi összinzulin adagját.

Sokszor elegendő, ha csupán az étkezési inzulinok dózisát növelik, máskor viszont – elsősorban a nappali – bázisinzulin adagját is célszerű megemelni 1 E-gel. Problémát jelenthet a rendszertelen menstruáció, ilyen esetben a cukorbeteg nő nem tudja pontosan eldönteni, mikortól szükséges inzulinadagjait automatikusan megemelni.Az alkohol vércukorcsökkentő hatása – elsősorban a tömény szeszes italok és a száraz borfajták fogyasztása esetén – szintén szem előtt tartandó. Ismert, hogy bizonyos gyógyszerek csökkentik, mások (elsősorban a mellékvesekéreg szteroidok) emelik a vércukrot.

Végül azt is tudomásul kell vennünk, hogy esetenként semmilyen ésszerű magyarázatot nem találunk a vércukorszint váratlan megemelkedésére, illetve csökkenésére. Ha a vázolt összefüggéseket végiggondoljuk, könnyen eljuthatunk a megállapításhoz, miszerint nem az a csoda, ha a vércukor előre nem látható és tervezhető ingadozásokat mutat, hanem az, hogy egyáltalán létezhet viszonylag kiegyensúlyozott anyagcsere-vezetés.

Éppen ezért ki lehet, sőt ki kell mondani, hogy:
l A vércukor alakulását befolyásoló számtalan tényező miatt „jó”-nak minősíthető minden olyan diabéteszes anyagcsere-állapot, amelynél a naponta többször (étkezések és lefekvés előtt, valamint naponta, másod naponta valamely étkezés után) mért vércukorértékek 70 százaléka a „céltartományokon” belül mozog. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy étkezések előtt 4-7 mmol/l között, étkezések után 60-90 perccel 6-9 mmol/l között kell lenniük a vércukor értékeknek.
l Messzemenően indokolt tehát, hogy az ilyen „jó” anyagcsere-vezetésnél – elsősorban az intenzív inzulinkezelés alatt álló diabéteszes – a korábbi számainkban leírt módokon a gyorshatású inzulinok adagjainak kisebb mérvű csökkentésével, illetve emelésével, valamint a szükségessé váló étkezési módosításokkal az esetek 30 százalékán belül mozgó kóros vércukorértékeket is korrigálja.