Mik azok a DPP-IV gátlók?

Most elsősorban azoknak az olvasóinknak szánjuk a részletesebb ismertetőt, akik többet szeretnének tudni az ajánlott, illetve már szedett új készítményekről. 

Az ismertetést alapvető fogalmakkal kezdenénk. Jól ismert, hogy a szervezet sejtjei a hasnyálmirigy béta-sejtjeiben kiválasztódó inzulin hatására veszik fel a szőlőcukrot, és ily módon az inzulin a felelős a vércukor normális szinten tartásáért. A szakemberek viszont már fél évszázada tudják, hogy egy másik hormon, a hasnyálmirigy Langerhans-szigeteinek az alfasejtjeiben képződő glukagon szerepe is meghatározó a vércukor alakulásában: étkezési szünetekben, fizikai aktivitás során az inzulinelválasztás csökken, ugyanakkor a glukagon elválasztása nő. Utóbbi hatására megáll a vércukorszint csökkenése és a máj a glikogén formájában tárolt szénhidrátot glukózzá alakítva, visszajuttatja a keringésbe. Étkezéskor a helyzet fordított: az inzulinelválasztás fokozódik, a glukagon elválasztása leáll, a máj nem bocsát több cukrot a keringésbe, viszont az inzulin hatására a szénhidrátok felszívódása nyomán a keringésbe került szőlőcukrot viszszaalakítja glikogénné. Itt jegyzzük meg, hogy cukorbetegek esetében, akiknél a károsodott vagy hiányzó inzulinelválasztás miatt a máj nem jut elegendő és hatékony inzulinhoz, az étkezéseket követően nem áll le a máj cukorkibocsátása, és ez is felelőssé tehető a jelentős étkezés utáni vércukor-emelkedésekért.

Csupán az elmúlt évtizedben fedezték fel, hogy a vércukor-szabályozás bonyolultabb dolog, mint az említett kettős hormonális hatáson nyugvó egyensúly. Kiderült, hogy táplálékfelvételnél a vékonybelekben peptidhormonok választódnak ki, melyek az érpályába jutva hatást gyakorolnak a hasnyálmirigyre. Ezeket a hormonokat inkretineknek nevezzük és két fajtájuk ismert, a GLP-1 (glukagonszerű peptid) és a GIP (glukózfüggő inzulinotróp peptid). Ezek a hormonok fokozzák a glukózfüggő inzulin elválasztását, gátolják a glukagon elválasztását, szabályozzák (lassítják) a gyomor ürülését, és az agyra hatva még szabályozzák a táplálékfelvételt is. E hormonok elválasztása cukorbetegeknél csökkent. Pótlásuk is megoldott, de csupán napi 1-2 injekció formájában (korábban ismételten beszámoltunk a naponta kétszer injekcióban adható szintetikus exenatidról, mellyel hazai szakemberek is igen kedvező tapasztalatokra tettek szert).

Mivel az inkretin hormonokat egy dipeptidil peptidáze-IV (DPP-IV) nevű enzim percek alatt lebontja, ezeknek az enzimeknek bénításával, gátlásával inkretinhormonszerű hatásokat lehet elérni. A DPP-IV-gátlást eredményező készítmények a sitagliptin és a vildagliptin (ld. előző lapszámunkban). Mindkettő még a nyár, illetve az ősz folyamán hazánkban is forgalomba kerül. Mit tudnak ezek az új készítmények? Mindenekelőtt ismert, hogy hatásukra a bél nyálkahártyájában keletkező GLP-1 nevű peptid nem bomlik le, így órákon keresztül kifejtheti következő hatásait:

• jelentősen nő az inzulinelválasztás, regenerálódnak a béta sejtek, csökken a sejtek pusztulási üteme, új béta sejtek is létrejöhetnek,
• jelentősen csökkent a glukagon elválasztása,
• e kettős hatás eredményeként a HbA1c értéke 0.5–0.8%-kal csökken, és értelemszerűen mind az éhomi, mind az étkezés utáni vércukorszintek is mérséklődnek,
• a testsúly nem emelkedik (szemben a szulfanilureákkal és a glitazon készítményekkel).

Mind a sitagliptint, mind a vildagliptint elsősorban a metformin-, illetve a metformin-, plusz szulfanilureaterápia kiegészítéseként lehet szedni, ha a HbA1c-szintek meghaladják a 8%-ot. Mivel adásuktól a várható további HbA1c-szintcsökkenés nem éri el az 1%-ot, magasabb, így 9% feletti HbA1c-szinteknél már nem eredményezhetik az anyagcsere kívánatos mértékű javulását, ezért minden ilyen esetben a megoldás továbbra is az inzulinkezelés bevezetése marad.