A statin néven is ismert hatóanyag, melyet tipikusan a magas
koleszterinszint csökkentésére szoktak adagolni, lehet, hogy enyhe
mértékben csökkenti a vérnyomást is, állítja az Archives of Internal
Medicine folyóirat április 14-i számának egyik cikke.
Már számos korábbi tanulmány sejttette, hogy a statinok hatással lehetnek a vérnyomásra, főleg a magas vérnyomásban szenvedő betegek esetén. A statinok aktiválhatnak olyan összetevőket, melyek tágítják az ereket és javítják működésüket.
Beatrice A. Golomb és munkatársai a Californiai Egyetemen véletlenszerű, duplán vak kísérletet végeztek, melynek során a statin hatását placebo segítségével vizsgálták 973 beteg esetében, akik nem szenvedtek cukorbetegségben, vagy keringési elváltozásban. 2000 és 2004 között hat hónapon át 322 beteg szedett 20 mg simvastatint, 323 résztvevő 40 mg pravastatint, 328-an pedig placebót. Megmérték a résztvevők vérnyomását egy hónap ill. hat hónap elteltével, majd a gyógyszerszedés abbahagyását követő második hónapban. A statinokat szedők körében a systolés (felső érték) vérnyomás átlagosan 2,2 Hgmm-rel csökkent, míg a diastolés (alsó érték) vérnyomás átlagosan 2,4 Hgmm-rel. „A vérnyomás mindkét értéke csökkent a simvastatin és a pravastatint szedők körében egyaránt azok esetében, akiket végig nyomon követtek, és nem szedtek más, a vérnyomást befolyásoló gyógyszereket” – írták a szerzők.
A statinok hatása a vérnyomásra még nem volt egyértelmű egy hónapos kezelést követően, de a hatodik hónapban már jelentős változást hozott, majd két hónappal a kezelés befejezése után eltűnt.
„A tanulmány segítségével jobban megérthetjük a statinok hatását, mely az egyik legnagyobb mennyiségben fogyó gyógyszer a világon. A statinok alkalmazásánál tapasztalt vérnyomáscsökkenés talán hozzájárul a statinok más keringési rendszerre gyakorolt kedvező hatásának feltárásához."
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

