Dr. Simon Kornél professzor

„A diabétesz jelei már korán árulkodnak”

– Korábbi munkahelyemen úgy tapasztaltam, szükség lenne a kardiológiai intenzív ellátás megszervezésére. Az intenzív osztályokon ugyanis elsősorban a sebészeti betegeket látják el, azonban számos esetben szükséges a kezelés akut belgyógyászati betegségek miatt is. Az utóbbiak döntő többségben valamilyen szív- vagy koszorúér-betegségben szenvednek, amelynek alapja sok esetben a 2-es típusú diabétesz. Ismeretes a mondás, hogy mindenki olyan idős, mint amilyen állapotban az érrendszere van. Akinek korán elmeszesedtek az erei, az hamarabb öregszik és  hamarabb hal meg. Az úgynevezett természetes elhalálozás kiváltó oka rendszerint érrendszeri eredetű, azaz szívinfarktus vagy agyvérzés. Mármost a 2-es típusú cukorbetegség – nézetem szerint – nem más, mint egy felgyorsult öregedés.

Tehetnek valamit a háziorvosok – például vércukorszint ellenőrzéssel –, hogy időben felismerjék és ezáltal késleltessék az öregedési folyamatot? Léteznek az ismert szimptómákon túl olyan jelek, amelyek idejekorán figyelmeztetnek egy ajánlatos életmódváltásra?
– Nem vagyok híve annak, amikor a diabéteszt csupán vércukorméréssel akarják kiszűrni. A 2-es típusú diabétesz általában az inzulinrezisztencián alapszik. Az erre való hajlamot viszont évtizedekkel az észlelt cukoranyagcsere-zavar megjelenése előtt fel kellene és nagy valószínűséggel fel is lehet ismerni. Az elmúlt években több neves orvoskollégám közreműködésével végeztünk egy kutatást, amely éppen az ilyen jelek fennállására világított rá. Olyan embereket vizsgáltunk, akiknél még nem mutatható ki a cukoranyagcsere kóros eltérése, azonban tapasztalható a hasnyálmirigy felfokozott inzulintermelése. Ez általában inzulinrezisztenciára, a sejtek csökkent cukoranyagcsere-képességére, a diabétesz előzményére utal. Több külsődleges jele is van ennek az állapotnak, például a parókaszerű szürke (nem ősz) haj, jellegzetes szemölcsök, főként az ember hóna alatt, vagy olyan elváltozások az arcon, amelyek átmenetileg a terhes nőkre is jellemzőek.
Az ok az utóbbi esetben a növekedési hormon fokozott működése, ami az inzulinnal sok tekintetben rokon. A lényeg az, hogy ebben a diabéteszt megelőző állapotban megfelelő gyógyszeres kezeléssel, valamint diétával és életmódváltással jó eséllyel elkerülhető a cukorbetegség kifejlődése, de legalábbis a súlyos szövődmények kialakulása.

Mit tegyünk, hogy minél inkább késleltessük vagy éppen elkerüljük a káros következményeket?
– Közismert, hogy a 2-es típusú diabétesz esetében metabolikus szindrómáról beszélünk. Tehát a szív- és érrendszeri kockázatok olyan együtteséről, amely a szívinfarktus vagy az agyi katasztrófák esélyét a sokszorosára növeli. Ennek csalhatatlan jele a testsúlyfelesleg, a magas vérnyomás, a kóros koleszterinszint. Egyébként az infarktusos betegek mintegy harmada diabéteszes, és száz százalékuknál kimutatható valamilyen fokú inzulinrezisztencia.
Nos, a megelőzés érdekében legyünk nagyon mértékletesek az étkezésben, elég éppen csak csillapítani éhségünket, nem kell folyton teletömni a bendőnket. Tudom, hogy erről könnyű prédikálni, a jó tanácsokat betartani azonban igen nehéz, mivel az evés az ember egyik alapvető örömszerző forrása. Azokat a többnyire idős embereket, akik a különféle szövődmények miatt a leginkább veszélyeztetettek, esetleg nem sok öröm éri az életben, egy-két jó falat azonban mindig kerül.
A megelőzés másik fontos tényezője az intenzív fizikai tevékenység. Ezt sem könnyű mindenkinek megvalósítani, van, akinek hajlott kora miatt, másnak elfoglaltságai következtében. Persze, amit az ember nagyon fontosnak tart, arra azért mindig jut idő. A napi rendszeres séta is többet ér, mint tespedni a képernyő előtt. Szemléletes példa a Nagy-Britanniába települt indiaiak esete. Miután megszabadultak a nehéz fizikai munkától és módjuk nyílt a dúsabb táplálkozásra, 30–40 éves korukra nagy százalékban cukorbetegek lettek, holott hazájukban igen ritka a diabétesz.

Prof. Dr. Simon Kornél 1967-ben szerzett orvosi diplomát a pécsi tudományegyetemen, majd 10 éven át az ottani klinikán dolgozott Dr. Jávor Tibor mellett. Ezt követően Székesfehérvárra került, a Fejér Megyei Szent György Kórházba, ahol a kardiológiai belosztályt vezette. 2000 szeptembere óta a Siófoki Városi Kórház belgyógyászati osztályának vezető főorvosa.  1979-ben védte meg kandidátusi disszertációját „Az orvosi beavatkozások kedvezőtlen hatásai, különös tekintettel a gyógyszer-mellékhatásokra” címmel.
Saját bevallása szerint eleinte kevéssé tetszett neki a téma, mégis sokat merített belőle későbbi orvosi gyakorlatában. Megtanulta, hogy minden gyógyító eljárásnak van kockázata és hátránya, s az orvosnak a diagnózis felállításakor különösen arra kell figyelnie, ami eltér az átlagostól, nem illeszthető az aktuális klisékbe.  1995. évi habilitációja óta egyetemi magántanár. A Kardiológiai Kollégium tagja, és vezetőségi tagja a Magyar Diabetológiai, valamint a Kardiológiai Társaságnak. {mos_ri:7}