Gyógyítóink
Dr. Madácsy László professzor
A diabéteszesek kezelésének egy különösen fontos és nehéz területén tevékenykedik Dr. Madácsy László egyetemi tanár. A cukorbeteg gyermekeket gyógyítja. A Semmelweis Egyetem I. számú Gyermekklinikájának osztályvezető főorvosa akadémiai doktori értekezését is a gyerekkori diabéteszes szövődmények megelőzésének témakörében írta. Most tekintsünk el attól, hogy az átlagosnál mennyivel több empátiát kíván az a helyzet, amikor olyan páciensekkel kell szembesülni, akikre a közhelyesen „gondtalannak" vagy „boldognak" nevezett gyerekkorban tör rá a cukorbetegség, sok esetben a legsúlyosabb formában. És ott vannak még e kis betegek aggódó szülei, akikkel szintén dolga van a gyermekorvosnak. Ám ha csupán a rideg statisztikai adatokat nézzük, a tendencia megdöbbentő.
Míg 100 ezer 14 év alatti gyerek közül két évtizede „csak" évente 3-4 vált újonnan cukorbeteggé, ez a szám folyamatosan nő és tavaly már elérte a 10-et. Ez hazai adat, a fejlett nyugat-európai országokban átlagosan kétszer ennyi az új, kis betegek száma. Érdekes, hogy a mi földrajzi helyzetünktől délre és bizonyos fokig keletre haladva egyre csökken az 1-es típusú cukorbetegség gyakorisága. Az okokat egész pontosan nem tárták még fel, mindenesetre bizonyos, hogy „civilizációs" betegségről van szó, amelynek kialakulásában nagy szerepe van az életmódnak, a táplálkozásnak. A mediterrán vidékeken például ritkább ez a betegség, Afrikában még inkább az. Nincs más anyagcsere-betegség, amelyben az égtájak szerint ekkora lenne az előfordulás különbözősége.
Szerepe van a diabétesz kora gyermekkori kialakulásában az öröklött faktornak is. Ám a profeszszor úr szerint a betegségnek a gyerekek körében hazánkban (is) tapasztalható gyors emelkedése elsősorban környezeti, életmódbeli hatásoknak tulajdonítható. Például gyengíti a betegséggel szembeni ellenálló képességet, ha az anyák túl korán abbahagyják a szoptatást és tápszeren nevelik fel kisbabájukat. Különböző vírusbetegségek olyan folyamatot indíthatnak el a szervezetben, amely oda vezet, hogy az immunrendszer elpusztítja saját sejtjeit. A gyermekkori diabétesz ugyanis általában az 1-es típusú, amely sok esetben azzal jár, hogy – mire a hosszan tünetmentes, lappangó betegséget felfedezik – a hasnyálmirigy inzulintermelő sejtjei csaknem teljesen elpusztulnak. Szerencsére ma már vannak olyan laboratóriumi vizsgálati módszerek, amelyek a nyilvánvaló tünetek megjelenése előtt képesek a lappangó bajt kimutatni.
Az I. számú Gyerekklinikán is végeznek ilyen vizsgálatokat. Igen ám, csakhogy kinek ajánlatos vizsgálatra vinnie a gyermekét? Mindenek előtt azoknak, akiknek első fokú rokonságában (apa, anya, testvér) a negyvenedik életév alatt az 1-es típusú cukorbetegség előfordult. Ilyen esetben a gyermekkori diabétesz kockázata ugyanis tízszeres. Madácsy professzor szerint a korai felismerés mindenképpen jó esélyeket jelent az eredményes kezelés, a súlyosabb szövődmények megelőzése szempontjából. Az inzulinkezelés mielőbbi elkezdése nemcsak azért fontos, nehogy – végletes esetben – kómába kerüljön a beteg. Lényeges az is, hogy a még meglévő inzulintermelő sejtek ne pusztuljanak tovább. Sajnos azonban nem biztos, hogy száz százalékban sikerül korai és ezért enyhébb szakaszában felfedezni a bajt.
Megkérdeztük, milyen tünetek esetén gyanakodjon a szülő arra, hogy esetleg diabéteszes a gyereke. Csecsemőknél és kisdedeknél 2 esztendős életkorig igen nehéz felismerni a betegséget. Ha egy gyerek életkorához képest gyenge, feltűnően sokat és gyakran iszik, jó étvágyú és mégis fogy, akkor feltétlenül ajánlatos megvizsgáltatni. Árulkodó jelenség az is, ha a kiskorú, netán a serdülőkor elején lévő gyerek újból ágybavizelő lesz. A betegség tudata, azok az életmódbeli korlátok, amelyeket a diabéteszeseknek el kell fogadniuk és be kell tartaniuk a felnőtt embert is megviselik, hát még a gyerekeket. Mint Madácsy László elmondta három tekintetben szorulnak segítségre a korai diabétesszel küszködő gyermekek. Elsősorban az orvosi kezelés, a diétás étrend beállítása szempontjából. A második a szociális kérdés.
A folyamatos kezelés, a napjában többször beadott inzulin, a vércukorméréshez használt készülék, illetve tesztcsíkok még egy viszonylag jól kereső család költségvetését is megrendítenék. Szerencsére Magyarországon a húszas évek közepétől – egyelőre még, s reméljük a jövőben is – ingyen jutnak a kezeléshez szükséges valamennyi eszközhöz a cukorbeteg gyerekek. Sajnos a felnőtteknél ez nincs így, a hírek szerint az inzulinkezelés hozzájárulásának csökkentésére készül az egészségügyi kormányzat. A harmadik igen fontos összetevő pszichikai, lelki természetű. Képzeljük el, hogy egy önmagát egészségesnek tartó fiatal egyik pillanatról a másikra szembe kerül azzal a ténynyel, hogy naponta többször kell megszúrni az ujját vérvétel céljából, majd injekciót beadni.
Ennek fizikai kellemetlenségénél sokkal fájdalmasabb, hogy olyan tevékenységre kényszerül, ami miatt a többi gyerektől elkülönül, másnak érzi magát. Egyáltalán nem vagy csak nagyon korlátozott mértékben fogyaszthat olyan ételeket, italokat, amelyeket a gyerekek általában szeretnek. (Kenyér, burgonya, édességek, fagylalt, cukrozott üdítők stb.) Különösen a serdülőknek – akik egészségesen is kritikus életkori helyzetben vannak – okoz gondot a másság érzése. Hiszen ebben az időben bontakoznak ki a párkapcsolatok, ilyenkor kell foglalkozni a továbbtanulás, a leendő életpálya gondolatával. Márpedig a mai társadalom kevéssé toleráns.
Felmerül a kérdés: milyen magatartást, életmódot ajánl a professzor a kis betegeknek. A legfontosabb a kezelőorvos és a dietetikus tanácsainak pontos és fegyelmezett betartása. Hasznos lehet mindenféle rendszeres testmozgás. Valamilyen sport, a lányoknak esetleg balett vagy művészi torna. Ezáltal nemcsak a fizikum és a szervezet védekező rendszere edződik, hanem a sikerélmények révén a lélek is. Ugyanakkor a professzor úr óv a „csodaszerek" iránt táplált illúzióktól. Az Interneten például a közelmúltban adtak hírt néhány kanadai műtétről, amelynek során a hasnyálmirigy inzulintermelő úgynevezett szigetsejtjeinek átültetésével meggyógyítottak egy 1-es típusú cukorbetegeket. Ilyesmi egyedi esetekben lehetséges, azonban a műtét kockázatai, óriási költsége, a hosszú időn át tartó immungátló utókezelés –, hogy a szervezet ki ne lökje a beültetett sejteket – ma még kizárja ennek általános alkalmazását.
A professzor úr, mint a Magyar Diabétesz Társaság elnöke legfőbb törekvésének tartja, hogy általánossá tegyék azokat az eljárásokat, amelyek a gyermekek és felnőttek cukorbetegségének korai felismerését szolgálják. Vagy ha már fellépett a betegség, a szövődmények megelőzése legyen a cél. Országszerte propagálni kívánja a megelőzés módjait, illetve a már meglévő betegség minél jobb karbantartását segítő életmód sajátosságait.
Dr. Madácsy László a szegedi egyetem orvosi fakultásán tanult.
Szakvizsgája után érdeklődése a cukorbetegség irányába fordult. A
hatvanas évek második felében, az akkori eszközökkel és
szervezettséggel igen nagy kihívást jelentett szembenézni a diabétesz
terjedésével. Madácsy doktornak nagy szerepe volt a vidéki gyermek
cukorbeteg-gondozás megindításában, megszervezésében. Kandidátusi
értekezését a veseműködési zavarokról – ezek kapcsolódásáról a
diabéteszhez – írta.
Majd Miskolcra került, ahol a kórház 80 ágyas
gyermek-belgyógyászati osztályának vezetője lett. Amikor a SOTE I számú
Gyermekklinikáján Bartha Lajos professzor nyugdíjba vonult, 1991-ben
átvette a diabéteszes osztály vezetését. Időközben a Magyar Diabétesz
Társaság gyermekgyógyász szekciójának elnökévé választották.
Munkacsoportjával felmérte, hogy hol, milyen mértékben terjed a
cukorbetegség a gyermekek között. Országosan egységes elveket dolgoztak
ki a kezelés és a diétás tanácsadás terén. Évente más-más városban
rendeznek szimpóziumokat, ahol kicserélik az orvosok tapasztalatait a
legújabb eljárásokról, gyógyszerekről. 1994 óta egyetemi tanár és
akadémiai doktor. A Magyar Diabétesz Társaság 2000-ben a társaság elnökévé választotta.
{mos_ri:7}
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|


Hozzászólások
6 éves a kisfiam cukorbeteg segítségre lenne szükségünk
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.