Gyógyítónk: Dr. Fövényi József

50 év a gyógyítás szolgálatában

Hogyan és miért fordult a figyelme éppen az anyagcsere-betegségek felé?
– Én úgyszólván a cukorbetegséggel együtt nőttem fel. Tizenhárom éves voltam, amikor kisebbik húgomnál 6 éves korában fellépett a diabétesz, néhány évvel később idősebb húgom is megbetegedett. Mindez az ötvenes években történt, a kezelés is az akkori színvonalon folyt. A következmény, húgaim 33, illetve 55 éves korukban, 10–15 éven át fennálló egyre súlyosbodó kis- és nagyér szövődmények következtében, fiatalon távoztak az élők sorából. Még élt mindkét húgom, amikor idősebb fiúnk 3 éves korában, két év múlva pedig fiatalabb fiúgyermekünk, szintén 3 éves korában cukorbeteg lett. Ez a hatvanas évek végén, a hetvenes évek elején történt, lényegesen kedvezőbb szakmai körülmények között, hisz ekkor már belgyógyász szakorvos voltam, endokrinológiai és diabetológiai gyakorlattal rendelkeztem és tüdőgyógyász feleségem is kitanulta a diétás- és inzulinkezelést. Sőt, mivel mindketten kórházi, rendszeresen ügyelő doktorok voltunk és ezért segítőre szorultunk, feleségem tündéri nagynénje is profi „diabetológussá” képezte magát, ellátva távollétünkben a gyermekek felügyeletét.
Fiaink rendes óvodába jártak, probléma nélkül végezték el iskoláikat és mindketten kiváló, diplomás szakemberekként dolgoznak és teljesítenek nem cukorbeteg társaikat megszégyenítő tempóban. Kisebb fiúnk révén három pompás unokát is magunkénak mondhatunk, akik reményeink szerint megszakítják a „családi diabétesz történetet”. Most, 40 év múltán gyermekeink mentesek minden mikro- és makroangiopátiától, és eddigi kórtörténetük két vonatkozásban mindenképpen egyedülálló: egyetlen napot sem töltöttek kórházban, és egyikőjük sem találkozott diabetológussal, leszámítva, amikor professzor barátaimmal együtt másztuk meg a mexikói piramisokat.

Eszerint egyenes út vezetett e szakterülethez?
– Szakmai tevékenységem valamivel korábban, mint 50 éve kezdődött. Már ötödéves egyetemista koromban mentőápolóként, majd mentőtisztként dolgoztam, hatodévesként pedig délutánonként négyórás segédasszisztensként tevékenykedtem a Heim Pál Kórház proszektúráján, hetente háromszor pedig éjjel ügyeltem a Karolina-úti utókezelő kórházban. Szükség volt a pénzre, mivel családunk nagyon sanyarú körülmények között élt. (Apám évekig Kádár börtönében ült 1956 után). Bár belgyógyász szerettem volna lenni, 1960-ban „summa cum laude” diplomával a Veszprém megyei Tüdőgyógyintézetbe, Dobára „irányítottak”, mivel a fővárosban csak a „jó káderek” maradhattak. A vonatról rendszeresen Somlóvásárhelyen szálltam le, az ügyes bajos dolgokat pedig a járási székhelyen, Devecserben intéztem, úgyhogy jól emlékszem e helységek „vörösiszap” előtti állapotára. Egy év múltán itt találkoztam későbbi feleségemmel.
1962-ben elhagytam a megyét és tüdőgyógyász állást kerestem a fővárosban, ahol találtam volna helyet, azonban a felvételemet a Minisztérium nem engedélyezte. Végül „rámragyogott a szerencse”, a János Kórház II. Belosztályán sikerült kapnom egy négyórás laboratóriumi segédmunkatársi állást havi 1140 forintért. Kiváló főnököm, Góth Endre professzor engedélyével – igaz fizetés nélkül – további négy órát dolgozhattam kórteremben és rendszeresen ügyelhettem is alkalmakként 29 forintért. Hát így kezdődött... Másfél évtizeddel később már két szakvizsgával és kandidátusként elnyertem a Péterfy Sándor-utcai Kórház B belosztályának vezető főorvosi állását, innen mentem nyugdíjba 2001-ben, és azóta is folyamatosan dolgozom a Diabetes Szakrendelőben.

Ennyi évtized egyetlen helyen, úgy tűnik megtalálta ott, amit keresett...
– Mindenekelőtt le kell szögeznem, nagyon jó helyre kerültem. 23 éves osztályvezetői pályafutásom alatt soha, senki, semmiben nem gátolt, szabad teret engedtek minden elképzelésemnek, melyek egy jó részét a kórházon kívül valósítottam meg. Felismervén azt, hogy a cukorbetegek számára a megfelelő tudásszint elsajátítása elengedhetetlen a jó életminőséghez és jó életkilátásokhoz, még 1978-ban elkezdtem írni a különféle oktató füzeteket és könyveket, melyek mind az állami szervek, mind a gyógyszer- és gyógyászati segédeszközt gyártó cégek révén a mai napig több mint 30 kiadást értek meg, jó becsléssel túljutottak az egymilliós példányszámon. Nemrég jelent meg legújabb diétás könyvünk.
A betegoktatás tanfolyamos formáit Düsseldorfban és Bécsben elsajátítva még a nyolcvanas évek közepén elkezdtük az osztályon az inzulinnal kezeltek kiscsoportos oktatását, melyen összesen kb. ezer, főként 1-es típusú cukorbeteg vett részt. Már itt hangsúlyoznom kell, hogy minden ilyen irányú tevékenységem csapatmunka keretében történt. Kiváló munkatársaim nélkül nem sokra mentem volna. Közülük is ki kell emelnem a 33. éve velem együtt dolgozó Thaisz Erzsébet és Lehotkai Lajos főorvosokat, a rövidebb ideig együttműködő fiatalabb kollégákat, mint Szövérffy Gézát, Sallai Tamást és Kocsis Győzőt, Tömörné Zsuzsa főnővért, valamint Papp Rita, Kicsák Mariann, Székely Katalin dietetikusokat. Mindazt, amit az előzőekben taglaltam és amire ezt követően kitérek, lehetetlen lett volna megvalósítanom, ha nem áll mögöttem biztos támaszként és társként immár 48. éve feleségem, Hidas Anna, ma már nyugdíjas tüdőgyógyász főorvos.
Külön vonulata munkánknak a laikus tevékenység beindítása. Még 1979-ben elindítottuk a fővárosban a cukorbeteg klub-mozgalmat, kezdetben nyolc-tíz kerületben, majd pedig a nyolcvanas évek derekán, Sámán Ancsával elsőként megalapítottuk a Cukorbetegek Budapesti Egyesületét. Az olvasók tudják, mindez mivé nőtte ki magát és hol tart ma a később alapított országos szervezet, a MACOSZ tevékenysége. Ebben az időszakban még az orvosokat is képezni kellett a betegoktatás feladatára...
– Nemzetközi vonalon az Európai Diabetes Társaság (EASD) két munkacsoportjában is dolgoztam. Az orvostovábbképző albizottság (PESC) keretében, mint a csapat titkára, Gdansktól Moszkván át Tbilisziig oktattuk a kelet-európai kollégákat, a paciensedukációs csapat (DESG) kelet-európai alelnökeként pedig a számos külföldi továbbképzésen nyert ismeretek alapján megindítottuk Magyarországon is a diabetológusok csoportos oktatását a betegedukáció elősegítésére. Ebben országos szinten kiváló kollégák támogattak aktívan, közülük is kiemelném Simon Kornél professzort, Vándorfi Győző és Neuwirth Gyula főorvosokat. Külön vonulata e tevékenységnek az együttműködés a magatartáskutató Kopp Mária professzornővel és csapatával.
Már a nyolcvanas években felismertük, hogy a 2-es típusú cukorbetegek egyre szélesedő táborát csak az alapellátás keretében lehet gondozni. Ezért két kiváló háziorvos kollégával, Andor Miklóssal és Arnold Csabával közreadtuk a „ Cukorbetegség. Megelőzés-Kezelés-Gondozás” c. kézikönyvünket, melynek 10.000 példányban nyomott második kiadását az Egészségügyi Minisztérium minden háziorvos és sok belgyógyász kezéhez ingyen eljuttatta. A kilencvenes években öt kiadást ért meg Halmos Tamás és Pogátsa Gábor professzorok társszerzőségével a háziorvosi könyvek sorozatában kiadott „Diabetológia” c. munkánk. 1990-ben pedig munkatársaimmal együtt elindítottuk a háziorvosok kétnapos tanfolyamos továbbképzését, melyek keretében összesen kb. 950–1000 kollégához juttattuk el az akkori legkorszerűbb diabetológiai ismereteket. Az ezredfordulón évekig oktattuk a Semmelweis Egyetemen a rezidenseket, szintén kétnapos tanfolyamok keretében. Az ezredforduló óta évente 12 héten keresztül oktatom 2–2 órában a diabetológiát a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Főiskoláján dietetikusok részére, ebben társam Székely Katalin dietetikus. Természetesen gondoltunk a diabetológusokra is. 1991-ben kiadtuk a düsseldorfi Michael Berger professzor társszerzőjeként a „Gyakorlati inzulinterápia-t”, 1997-ben pedig a bécsi Kinga Howorka professzornő társszerzőjeként a „Funkcionális inzulinterápiát”. E két könyv segítségével sok száz diabetológus és belgyógyász kolléga sajátíthatta el a korszerű inzulinkezelés módszereit. Később, az ezredfordulón 8 éven át egyedüli diabetológusként tagja voltam a Belgyógyászati Szakmai Kollégiumnak és az ezen belül működő diabetes munkacsoport vezetőjenként két alkalommal megfogalmaztuk és publikáltuk a diabetológia szakmai irányelveit.

Az edukáció, a felvilágosítás nem csak rendelői keretek között izgatta, ezt igazolja magazinunk léte is...
– 15 éve sikerült rábírni az akkori kiadó tulajdonosát, Ehrmann Lajost és szerkesztőjét, Baranyai Gézát egy új laikus magazin megindítására, és ekkor született meg a Dr.Info elődje/utódja (elsőként a Dr.Info pár oldalas cukorbetegségről szóló mellékletet tartalmazott), a „Cukorbeteg Élet”, mely az információközlés új formáját vitte be a hazai cukorbetegek mindennapjaiba, egyben a Magyar Cukorbetegek Országos Egyesületének hivatalos fórumaként. Az utóbbi években – kezdettől fogva főszerkesztőként – erre a kiadványra vagyok a legbüszkébb. Amióta harmadik éve Soltész Gyula professzor vezetésével a gyermekgyógyászok is bekapcsolódtak a lap szerkesztésébe, valamint általános egészség-nevelési anyagokkal bővülve 64 oldalon jelenik meg, nyugodtan állíthatom, hogy egész Európában nincs hozzá fogható színvonalú laikus magazin, beleértve a német „Diabetes Journal”-t és a brit „Balance”-ot.
Egyik alapítója, évtizedekig vezetőségi, ezen belül elnökségi tagja voltam a Magyar Diabetes Társaságnak, 15 éven át vezetőségi tagja a Táplálkozástudományi Társaságnak és ma is tagja a Táplálkozási Fórumnak. Fél tucat díjat, köztük életmű díjat kaptam, legfényesebb közülük a Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt.

A munkán kívül jut-e ideje másra?
– Családommal együtt imádunk utazni, a fél világot, köztük Európa összes országát bejártuk és még ma is járjuk. Két éve új, rendszeres esemény életünkben, hogy unokáinkkal kilátogatunk egy-két napra egy-egy szomszédos országba. Rajongói vagyunk a komolyzenének, havonta egyszer megyünk hangversenyre a Művészetek Palotájába 84 éves barátnőnkkel, a 78 éve cukorbeteg Bertalan Piroskával. Sajnos egy-két évtizede, számos, akkor még rendszeres hangverseny látogató kollégánkkal, barátunkkal már nem találkozunk. Úgy gondolom, nem kérdés, miért? Ami legutóbbi öt évünkben a legnagyobb változás: egy dombok, erdők, mezők közepén fekvő nógrádi kis faluban vásároltunk és újítottunk fel egy parasztházat, mely összkomfortot nyújtva télen-nyáron befogadja nyolctagú teljes családunkat. Amikor csak lehetséges, hetente legalább négy napot itt töltünk, kertészkedve, sétálva, kirándulva és örülve a pompás környezetnek és a kristálytiszta levegőnek. Főként nyáron sok-sok vendéget, barátot, rokont fogadunk. Világéletünkben fővárosi lakosként itt valóban új életet kezdhettünk.

50 év alatt már kirajzolódik az orvos gyógyítói „arc poeticája”...
– Én a gyógyító-megelőző-gondozó tevékenységet soha nem szolgáltatásnak, hanem szolgálatnak tekintettem, melyben a beteg velem egyenrangú partner, akihez csak maximális tisztelettel és alázattal viszonyulhatok. Véleményem szerint a hazai egészségügynek csak akkor lesz jövője, akkor játszhat meghatározó szerepet a Nemzet jövőjének megmentésében, ha újra ez a nézet, gyakorlat válik uralkodóvá, és újra megjelennek a már kihalóban lévő generációmhoz hasonló erkölcsiségű orvosnemzedékek. Végezetül még egy búcsú gondolat, melyet Máraitól idéznék szabadon. Eszerint nem az a fontos, hogy nagy dolgokat hozzunk létre, hanem az, hogy a tőlünk telő maximumot nyújtsuk életünk során.
Az Úristennek hála, nekem ez utóbbi sikerült...

– kávé –

Dr. Fövényi József 1960-ban szerez általános orvosdoktori diplomát a Budapesti Orvostudományi (ma Semmelweis) Egyetemen. 1960–62-ig Dobán, a Veszprém Megyei Tüdőgyógyintézetben, 1962–78-ig a János Kórház II. Belosztályán dolgozik, szerez tüdőgyógyászatból és belgyógyászatból szakvizsgát és 1976-ban megvédi kandidátusi disszertációját. 1978–2001-ig a Főv. Péterfy S. utcai Kórház B Belosztályának osztályvezető főorvosa, endokrinológiából szakvizsgázik, később a Magyar Diabetes Társaság diabetológusa képesítést is elnyeri, a Semmelweis Egyetem c. docense. Nyugdíjba vonulását követően a Kórház Diabetes Szakrendelésének vezető főorvosa és a főváros V.-VI.-VII.-VIII., valamint a IX. kerületi diabetes szakrendelők területi referense. Csaknem kétszáz, főképp részben külföldi szakmai folyóiratban megjelent dolgozat fűződik nevéhez, 8 szakkönyv szerzője-társszerzője, további 12 könyvfejezetet publikált, mintegy kéttucat betegedukációs könyv és füzet szerzője-társszerzője és a Dr.Info - Cukorbeteg Élet Magazin főszerkesztője.