Gyógyítóink
Prof. Soltész: Minden elismerés megilleti a szülőket
A tévhitek ellenére, a gyermekkori 2-es típusú cukorbetegség előfordulása nem tömeges méretű, ám igaz, ez is egyre gyakoribb. A kezelést, miként a család életét is nehezíthetik a kudarcok, a betegség miatt gyakoribb családi összetűzések és esetenként a szülői bűntudat. Éppen ezért, minden elismerés megilleti a szülőket az erőfeszítésekért, amelyeket diabéteszes gyermekükért (akár 1-es, akár 2-es típusú) tesznek – vallja Dr. Soltész Gyula, a Pécsi Gyermekgyógyászati Klinika professzora, lapunk gyermekdiabetológia rovatának vezetője. Őt kértük beszélgetésre.
Gyógyítónk: Prof. Dr. Soltész Gyula
Professzor úr, szakmai és személyes értelemben milyen éve volt a 2009-es?
– Nem volt rossz év, hiszen sok sikert könyvelhettem el. Ha hirtelen sorolnom kellene: megjelent Fövényi tanár úrral közösen írott könyvünk, az Inzulinnal kezeltek kézikönyve, az egyik PhD hallgatóm sikeresen megvédte értekezését, a Magyar Gyermekorvos Társaságtól magas kitüntetést kaptam, a Kerpel-Fronius Ödön emlékérmet. Eredményesen dolgoztunk abban a brüsszeli tanácsadó testületben is, amely az Unió által támogatott orvosbiológiai kutatások prioritásait segít meghatározni, és amelynek egyedüli magyar tagja vagyok. Magánéletemben szeretteim az elmúlt évben is mérhetetlenül sok örömöt okoztak nekem. Legutóbb a karácsonyi ünnepeket az egész családdal Angliában töltöttük, néhány emlékezetes programmal, például december 24-én este a londoni Royal Albert Hall ünnepi karácsonyi hangversenyét hallgathattuk meg.
S milyen évnek ígérkezik a 2010- es?
– Remélem még jobb lesz...
Először hallok ilyen prognózist...
– Nem vagyok pesszimista alkat, valóban jó évre számítok, hiszen folytatódik a brüsszeli munka, továbbra is nagyon tehetséges és szorgalmas PhD hallgatók kutatómunkáját vezényelhetem, és persze ott van a rendelés, a kitűnő munkatársak, és mindenekelőtt a kis betegek...
Eszerint az a jó év, amelyikben sokfelé és nagyon sokat kell dolgozni?
– Nekem ez számít jónak, mert higgye el, nincs annál csodálatosabb, mint amikor ezeknek a kisgyerekeknek – akikből sajnos egyre több van – csillogó szemében meglátja a szeretetet, a hálát az ember. Többször hírt adtunk arról, hogy folyamatosan növekszik a cukorbeteg gyerekek száma, ám az arányokról nemigen tudunk.
Mennyire gyakori a 2-es típusú diabétesz előfordulása gyermekkorban?
– Itt el kell oszlatnunk egy tévhitet, mert ez a jelenség – szerencsére – messze nem tömeges, és gyermekkorban – Európában és így hazánkban is – a diabéteszesek túlnyomó többsége 1-es típusú. Bár pontos adataink nincsenek, de a hazai tapasztalatok szerint, átlagos diabétesz gondozókban alig több mint néhány százalék, talán még a nagyobb fővárosi rendelőkben sem több 10–15 százaléknál a 2-es típus aránya. Jól ismertek a rizikótényezők, elsősorban a kövérség, illetve a családi halmozódás.
Általában mikor és milyen körülmények között fedezik fel egy gyereknél a 2-es típusú cukorbetegséget?
– Tipikusan a kövér gyerekeknél találjuk pubertás korban, háromféle „manifesztálódása” van, az elsőnél az 1-es típusra jellemző tünetek jelentkeznek, bár ez nagyon-nagyon ritka. Gyakoribb, hogy a 2-es típus enyhébb tünetei hívják fel rá a figyelmet, illetve tünetmentes kövér gyerekekben orális glükóz-terheléses vizsgálattal derül fény a diabéteszre. Itt kell megjegyeznem, hogy a Magyar Diabetes Társaság irányításával zajlik egy országos reprezentatív felmérés, az ún. rizikóalapú szűrés, amelyet a 77 Elektronika támogat, s amelynek eredményeképpen pontos képet kaphatunk a betegség hazai elterjedtségéről is. A terápia első lépcsője az életmódváltás, ezután, illetve ezzel együtt a tablettás kezelés, illetve az inzulinkezelés. A felnőtt korú 2-es típusú diabéteszeseknél alkalmazott sokféle kezelés legtöbbjével kapcsolatban sajnos még nincs elegendő gyermekkori terápiás tapasztalat.
Közhely, hogy felnőttkorban éppen az életmódváltás a legkudarcosabb terület. A gyerekeknél ez sikerül? Vannak erre trükkök?
– Sajnos nem állíthatom, hogy ezen a téren sikeresebbek vagyunk, nagyon nehéz a rossz beidegződésektől, életmódbéli és étkezési szokásoktól megszabadulni, szülői parancsra a kamaszoknál szinte lehetetlen. Éppen ezért hangsúlyozzuk a megelőzés fontosságát, amire vannak már jó példák is. Amerikában, ahol szinte járványszerűen terjed a diabétesz, már különadóval sújtják a cukortartalmú üdítőket, s az iskolában betiltották az árusításukat. Tudomásom szerint egyetlen ország van jelenleg a világon, ahol sikerült országos méretű kampánnyal megállítani a serdülőkori 2-es típusú diabéteszesek számának emelkedését, sőt csökkent a gyermekkori megjelenés aránya: ez Japán.
Többször érintettük a szülők kezelésben játszott szerepét, ám arról kevés szó esett, hogy bizony a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásáért mi vagyunk a felelősek, s ezzel a felelősséggel, (mondhatjuk lelkiismeret furdalással) is meg kell birkózni.
– Sajnos, sok ember, sok szülő maga is hajlamos az elhízásra, az egészségtelen táplálkozásra, a mozgásszegény életmódra, így gyermekeink nem csak a hajlamot örökölhetik, hanem ezt a megbetegítő környezetet is. Valóban nehéz lehet megküzdeni azzal a tudattal, hogy a betegség előidézésében a szülőnek is felelőssége van. A gyermekkori diabétesz olyan állapot, amelynek kezelése a mai modern módszerekkel is óriási próbatétel a gyermeknek és egész családjának. Sajnos látjuk, hogy ezt nem mindenki képes elfogadni, és a küzdelmet sikeresen megvívni. Egyre inkább azt látom, hogy talán a lelki teher sokszor súlyosabb, mint a testi, és aki lélekben el tudja fogadni ezt az állapotot és nem adja fel, az sikerrel tud megküzdeni a „vércukorral” is. Csodálattal szemlélem azokat a szülőket, és elsősorban anyákat, akik hihetetlen lelki és testi erővel, hosszú éveken keresztüli kitartással nevelik fel gyermeküket és tartják karban azok diabéteszét. Ők mindennapjaink igazi hősei! Minden elismerést és támogatást megérdemelnek. Közülük a lelkileg legerősebbeket a közelmúltban kis csapatba „gyűjtöttük”. Lelkesen vállalták, hogy tapasztalataik átadásával „hiteles tanúként” segítenek abban, hogy azok a családok, akik különösen nehezen tudják feldolgozni az újonnan diagnosztizált diabétesz tényét, ne roppanjanak össze a diagnózis hallatán, és mielőbb visszanyerhessék lelki békéjüket. Alapítványunkkal és a közelmúltban létrehozott honlapunkkal is ezt szeretnénk segíteni: www.diab-barat.hu
Sokat lehetne beszélni az új és biztató diabétesz kutatásokról is. Itt csak egyetlen fontos új hazai fejleményt említek. A Magyar Diabétesz Társaság a közelmúltban pályázatot írt ki a fiatal (PhD) kutatóknak, hogy ösztönözze az új, friss szemléletből fakadó ötletek, kutatási eredmények megszületését.
Dr.Info - Cukorbeteg Élet / Komornik Vera
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|

