Dr. Golub Iván

„A megelőzés a társadalom közös ügye”

Az egyetem elvégzése után, fiatal orvosként olyan belgyógyászati osztályon kezdett dolgozni, amely – 1974-től – a cukorbetegek ellátására specializálódott. Valójában ez keltette fel érdeklődését a diabétesz orvosi problémái iránt. Nyilvánvalóvá vált, hogy az optimális cukoranyagcsere folyamatos fenntartásában, a szövődmények kivédésében nélkülözhetetlen a betegek önellenőrzése és aktív közreműködése. Ez nem csupán az inzulinnal kezelt 1-es típusú, hanem a 2-es típusú diabéteszesek esetében is érvényes. A felismerés nyomán a XIV. kerületi körzeti orvosi hálózat segítségével elkezdődött az érintettek tájékoztatása, majd 1986-ban a Petőfi Csarnok egyik termében 30 taggal megalakult a Zuglói Cukorbetegek Klubja. Ma 150 körüli a klub létszáma, a minden hónap második hétfőjén megtartott összejöveteleken általában 50–60-an jelennek meg.

Golub Iván doktor ma is szívügyének tekinti a klub működését, kezdetek óta a csapat szakmai vezetője, a foglalkozások orvos előadója. Bár sokrétű munkája mellett mindig talál rá időt, hogy a klub aktuális ügyeivel foglalkozzon, mert fontosnak tartja a betegek önszerveződését, elhárítja magától az érdemek taglalását. Arra kér, emeljük ki inkább Kocsner Lászlóné tevékenységét, aki a megalakulástól máig a klub lelke, a programok fáradhatatlan szervezője. A hasonlóan lelkes szaknővérekkel, gyógytornásszal, dietetikussal együttesen törekednek arra, hogy a diabéteszeseket ne a betegségtudat nyomassza, hanem növekedjen az esélyük a hosszan tartó, harmonikus, teljes értékű életre.

Megkérdeztük, mi indította el Golub doktort, hogy a közvetlen gyógyítást felcserélje az intézményvezető inkább menedzseri, semmint orvosi tevékenységével.
– Az én alapműködésem megkérdőjelezhetetlenül az orvosi hivatás – válaszolta. Eleinte a cukorbetegek kezelése volt a feladatom, majd 1986-ban kineveztek egy rehabilitációs, geriátriai osztály vezetésére, így orvosi munkám kiegészült az idősekkel való foglalkozással. Amikor 1995-ben függetlenített főigazgatót kerestek a kórház élére, jelentős intézményi támogatással, hosszas rábeszélés nyomán és nem kevés dilemma árán ezt megpályáztam, s miután három bizottsági szűrőn átjutottam, a tulajdonos Fővárosi Önkormányzat végül engem nevezett ki. Mivel nagyon jól éreztem magam belgyógyászként, nem véletlen, hogy nem tudtam ettől elszakadni. A cukorbetegklub szakmai irányítását például nem adtam fel, a diabétesszel kapcsolatos szakirodalmat azóta is figyelemmel kísérem. Egyébként nem titok, több mint egy évtizede magánorvosi tevékenységet is folytatok, s ennek során zömmel cukorbetegeket látok el.

A főigazgató nem rejti véka alá, hogy az egészségügyi ellátás-szervezési törvénytervezet több pontjával nem ért egyet, akárcsak sok orvostársa.
– Azzal mindenki egyetért, hogy a prevenció igen fontos kérdés, de megalázónak érzem, hogy ezt valami vadonatúj ügyként tálalják, lebecsülve az orvostársadalom eddigi ilyen irányú munkáját. Tessék megnézni, hogy intézményünk munkatársainak kezdeményezésére létrehoztuk az úgynevezett Uzsoki Modellt, ennek célja egy olyan rendszerszemléletre épülő prevenciós központ, amely felvilágosító programokkal tudatosítja, hogy az egyén egészségi állapotát elsődlegesen mindennapi döntései, környezete, az iskola, a munkahely és a lakóhely határozzák meg. Kórházunkban 9 betegklub működik, ezek diétás tanácsokat nyújtanak, a dohányzásról való leszokást segítik, a szülésre készítenek fel, a különböző tartós betegségben szenvedők és a még egészségesek helyes életviteléhez adnak szakmai felvilágosítást. Nem értek egyet azzal, hogy a tervek szerint 500 forintos „fejkvótával” az egészségbiztosítási alapból akarják finanszírozni ezt a tevékenységet, holott ez a keret a kimondott gyógyításra szolgál, a megelőzés pedig olyan össztársadalmi ügy, amihez minden érintett tárcának hozzá kellene járulnia. Vallom, hogy a prevenció a társadalom kultúrájának része, tudatosításában az egészségügyön kívül az iskolának, a médiának, a családnak, az egyházaknak, a munkahelyeknek, a különféle civilszervezeteknek is feladatuk van.

Golub Iván 1972-ben szerzett diplomát a SOTE Általános Orvosi Karán, ekkor került jelenlegi munkahelyére, a Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórházába. 1977-ben szakvizsgázott belgyógyászatból, majd geriátriából, időközben diabetológusi szakképesítést is szerzett. 1986-ban osztályvezető főorvosnak nevezték ki az intézmény I. Belgyógyászati Rehabilitációs Osztályára. 1995-ben elnyerte az Uzsoki utcai Kórház főigazgatói pályázatát.
1997-ben elvégezte tanulmányait az EMKA és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem egészségügyi szakközgazdász szakán. 1998. óta a Magyar Kórházszövetség elnökségi tagja, 2002-ben a szövetség elnökévé választották.
2003-ban – több évtizedes orvosi és intézményvezetői munkája elismeréseként – a Magyar Köztársaság Lovagkeresztjével tüntették ki. {mos_ri:7}