Dr. Gerő László professzor

"Szaktudás van, de kevés a pénz és a donor"

Hogyan került kapcsolatba a szigetsejtekkel foglalkozó kutatással?
− Németországban 1979−80-ban végeztem kutatómunkát, mint Humboldt-ösztöndíjas. Az ulmi egyetemen patkányokból kivett Langerhans-szigeteket ültettek be cukorbeteg állatokba, s a transzplantált egyedek többsége "kigyógyult" a diabéteszből. Hazatérésem után megpróbáltam folytatni ezt a munkát, de a kísérletek nagyon lassan haladtak, mivel hiányoztak a megfelelő körülmények és kevés volt a pénz. A világ számos diabetológiai centrumában próbálkoztak a Langerhans-szigetek klinikai transzplantációjával, de az eredmények eleinte csalódást keltettek. Az áttörést az Edmontoni munkacsoport 2000-ben közölt eredményei jelentették, hiszen a transzplantált betegek felénél sikerült több évre megszüntetni az inzulinkezelést.

Milyen jelenlegi lehetőségei és perspektívái vannak a diabétesz műtéti − transzplantációs − kezelésének Magyarországon?
− Hazánkban eddig négy 1-es típusú diabéteszesen végeztek Langerhans-sziget-transzplantációt a Semmelweis Egyetem Transzplantációs Sebészeti Klinikáján. Egy beteg szénhidrát-anyagcseréje az átültetés óta − mintegy két éve − inzulin nélkül is egyensúlyban van. A többieknél csak átmenetileg, néhány hónapra lehetett szüneteltetni az inzulinkezelést, majd kismennyiségű inzulint továbbra is adni kellett. Viszont a korábbi vércukoringadozások, a hipo- és hiperglikémiás periódusok náluk is elmaradtak, anyagcseréjük stabilizálódott. Mind a négyen olyan 1-es típusú cukorbetegek, akiken korábban − végstádiumú veseelégtelenség miatt − már végeztek vesetranszplantációt, s emiatt folyamatosan immunszuppresszív terápiában részesültek.

A cukorbetegség műtéti kezelésének egyik formája a teljes hasnyálmirigy sebészi átültetése. Ez kockázatos, nagy hasi műtét, ám ha sikeres, akkor a betegek többségénél akár 5−10 éves inzulinmentesség is elérhető. A másik lehetőség a Langerhans-sziget átültetése, ami viszonylag kis beavatkozás, szövődményei elhanyagolhatók. Ugyanakkor a szigetek túlélése korlátozott, ezért gyakran kerül sor ismételt beültetésre, ami növeli a donorigényt. A donorból kivett hasnyálmirigyeket eddig tápfolyadékban, repülővel szállították Genfbe − a világ egyik kiváló szigetizoláló centrumába −, ahonnan az izolált szigetek fél nap múlva ismét repülővel kerültek viszsza Budapestre, s ezt követően 1-2 órán belül megtörtént a műtét. Az eljárás teljes költsége 3-4 millió forint közötti.

Az utóbbi 5 évben hazánkban több mint 40 betegen ültettek át hasnyálmirigyet és 4 betegen Langerhans-szigetet. A hasnyálmirigy-átültetésből 35 a pécsi egyetem Sebészeti Tanszékén, 8 a budapesti egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinikáján történt. Egy-egy pancreas-beültetés mintegy 4 millió forintos költséggel jár. Mind Pécsett, mind Budapesten olyan orvosok végzik a transzplantációt, akik ezt éveken át külföldön tanulták, s a módszert tökéletesen elsajátították. Szakértelemben tehát nincs hiány, a folytatás elsősorban az anyagi támogatás és a megfelelő donorok függvénye.

Elsősorban kik szorulnak hasnyálmirigy-átültetésre, s milyen kockázatokkal kell szembenézniük?
− Az 1-es típusú cukorbetegek döntő többsége inzulinkezeléssel megfelelő anyagcsere-egyensúlyban tartható, számukra ez hosszú évtizedeken át megfelelő életminőséget biztosít. A szervtranszplantáció után kötelezően alkalmazandó immunszuppresszív kezelésnek viszont számos, akár életveszélyes mellékhatása is lehet. Ezért a pancreas, vagy a Langerhans-szigetek beültetése általában nem ajánlható e betegeknek, mint gyógyító eljárás. Más a helyzet akkor, ha az 1-es típusú cukorbetegen szövődményként kialakul a veseelégtelenség, és emiatt vesetranszplantációra kerül sor. Ilyenkor a kötelező immunszuppresszív kezelésben amúgy is részesül. Logikus, hogy az ilyen cukorbetegeken kombinált vese- és hasnyálmirigy-transzplantációt hajtsanak végre. A kettős átültetés azonban nagy műtéti terhelést jelent, ezért mérlegelni kell a beteg alkalmasságát. Bizonyos esetekben a veseátültetés mellett a Langerhans-sziget transzplantációja javasolt. Kivételesen szóba jöhet a hasnyálmirigy vagy a Langerhans-sziget önálló transzplantációja, ha a cukorbetegség annyira labilis, hogy a normális életvitelt nem teszi lehetővé, s mindez a betegség természetéből adódik, nem a beteg rossz együttműködéséből, vagy diétás, illetve inzulinadagolási hibákból.

Mennyire gond a donorok biztosítása, számuk hogyan aránylik a műtétre váró betegekéhez?
− A donorhiány általános a világon, például jellemző, hogy ez a bűnözés egy új fajtáját, az illegális szervkereskedést is létrehozta. Magyarországon jelenleg mintegy ezer beteg vár veseátültetésre, körülbelül 5−7 százalékuk 1-es típusú diabéteszes, akiken a kombinált transzplantáció indokolt lenne.

A donorhiányt megoldani nem, de enyhíteni lehetne jobb szervezéssel és felvilágosító munkával. El kellene fogadtatni azt a szemléletet, hogy a szervek kivétele nem jelenti a halott megcsonkítását vagy a személyiség megsértését, viszont egy másik ember számára életmentő lehet. Hazánkban ritka az élő donáció. Az Egyesült Államokban sokkal gyakoribb, hogy például a szülő egyik veséjét vagy a máj egy szegmentumát ültetik be a beteg gyermekbe.

Gerő László orvosi diplomáját 1968-ban szerezte Budapesten. 1973-ban belgyógyászatból, 1982-ben endokrinológiából tett szakvizsgát, ezenkívül a Magyar Diabetes Társaság diabetológus, és a Magyar Ateroszklerózis Társaság lipidológus minősítésével rendelkezik.
Egy-egy éven át Németországban végzett kutatómunkát, mint Humboldt-ösztöndíjas, 1993-ban a mainzi Gutenberg Egyetemen két hónapot tevékenykedett vendégprofesszorként. 1981 óta kandidátus, 1994-ben lett akadémiai doktor.
1968-tól folyamatosan a Semmelweis Egyetem I. sz. Belklinikáján dolgozik, jelenleg mint részlegvezető egyetemi tanár. Négy gyermeke van, felesége a Svábhegyi Gyermekgyógyintézet laboratóriumának főorvosa. {mos_ri:7}