A zabkúrától a 24-órás hatású inzulinig

A cukorbetegség kezelésének története

A betegség kezelésében már azelőtt számos megközelítéssel próbálkoztak, hogy magát az inzulint „felfedezték” volna.
Régebben elterjedt nézet volt, hogy a cukorbetegséget a túl sok cukor fogyasztása, esetleg valamilyen veseműködési zavar okozza. Csupa jóindulatból vagy meggyőződésből furcsa kezelési módokat javasoltak; ezek közé tartozott a zabkúra, a tejdiéta vagy akár az ópium használata.

Az 1850-es évek végén egy francia orvos mértéktelen cukorfogyasztással próbálta orvosolni a bajt, de volt, aki eret vágott, higanyos krémet javasolt vagy éheztette a beteget – persze ezeket ma már inkább kínzásnak, mint a cukorbetegség megfelelő kezelésének tekintjük. A legtöbb beteg ekkoriban a cukorbetegség kialakulását követő pár éven belül meghalt.

1921-ben két torontói orvos –  és Charles Best – áttörést jelentő felfedezést tett. Sebészi úton eltávolították kutyák hasnyálmirigyét, vagyis az inzulint termelő szervüket, ezzel inzulinhiányt idéztek elő náluk, ami a vércukorszint megemelkedésével is járt. Ezután a hasnyálmirigyből előállított porral injekciózták be az állatokat. A vércukorszint hirtelen csökkenése jelezte, hogy a kezelés sikeres volt – megtörtént tehát az inzulin „felfedezése”. Az inzulinpótlás jelenleg is a cukorbetegek kezelésének alappillérét jelenti.

Mai kezelési módok

A cukorbetegséget ma általában a megfelelő táplálkozás, a testsúly-rendezés, a rendszeres testmozgás és a gyógyszeres kezelés kombinációjával tartják karban. Az 1-es típusú cukorbetegeknek, akiknek a szervezete egyáltalán nem termel inzulint, napi többszöri inzulininjekcióra van szükségük ahhoz, hogy a cukrot energiává alakíthassák. Inzulinra van szükségük az étkezések alkalmával, az egyes étkezések között és éjszakára is. A 2-es típusú cukorbetegségben szenvedőknél használnak ezen kívül szájon át szedhető vércukorszint-csökkentőket is, és náluk sokszor elég a napi egyszeri, 24 órás hatású inzulin adagolása is.

A vércukorszint-csökkentő tabletták többféle módon hathatnak: stimulálhatják a béta-sejtek működését, amelyek erre növekvő inzulintermeléssel válaszolnak; esetleg érzékenyebbé teszik a szervezetet az inzulinra, és így a szervek a korábbi csökkent mennyiségű inzulinra is megfelelő módon reagálnak, vagy pedig lassítják a táplálékkal bejutó keményítő és a cukrok felszívódását, ezáltal a vércukorszint lassabban emelkedik meg.

A szájon át szedett vércukorszint-csökkentő szereket tehát gyakran kombinálják inzulinnal, mivel még napjainkban is az inzulinozás a leghatékonyabb módja annak, hogy a megfelelő A1c-értéket elérjük.

Az A1c ( HbA1c), vagyis a glikált hemoglobin értéke megbízható módon jelzi az elmúlt 2-3 hónap vércukorszintjeinek átlagát. Az A1c mérése a legmegbízhatóbb lehetőség, hogy a kezelőorvos eldöntse, megfelelő volt-e az eddigi kezelés, mennyire tartotta be a beteg a javasolt terápiát, és esetleg változtasson az előírt gyógyszereken.