Kutatás - PubMed
A depresszió és a 2-es típusú cukorbetegség
Mivel a depresszió és a 2-es típusú diabétesz gyakran fordul elő együtt, a Pennsylvania Egyetem Perelman Gyógyszerészeti Karának kutatói szerint érdemes a két betegséget egyszerre kezelni.
Ismeretes, hogy a 2-es típusú cukorbetegség és a depresszió között kapcsolat áll fent, vagyis mindkét betegség esetében nagyobb esély van rá, hogy a másik is kialakuljon. Ráadásul a depressziós állapot miatt a betegek gyakran elhanyagolják a gyógyszeres kezeléseiket, ami a cukorbetegségük romlásához vezet.
A kutatásba véletlenszerűen választották be a résztvevő betegeket és két csoportba osztották őket. Az egyiket integrált, vagyis a két betegség kombinált kezelésében részesítették 12 hétig, míg a résztvevők másik felét csak a szokásos kezelési módszerben.
A kísérleti idő leteltével azok, akik antidepresszánsokat és cukorbetegség kezelésére való szereket is szedtek, 60,9 százalékban javuló vércukorteszt-eredményeket produkáltak, míg a kontrollcsoportnak csak a 35,7 százaléka mutatta ugyanezt. Az arányok a depresszió esetében is hasonlóak voltak: 58,7 százalékban javult az integrált csoport állapota, szemben a kontrollcsoport 30,7 százalékával.
„Reméljük, hogy eredményeink hozzájárulnak a program bevezetéséhez” – fűzte hozzá a tanulmány szerzője Hillary Bogner.
| < Előző | Következő > |
|---|
Legfrissebb cikkek
Dr.Info - Cukorbeteg Élet 2011
- Hírhozzászólások
- Fórumok
- Blogok
| Hírhozzászólások |
|---|
|
| Friss fórumtémák |
|---|
|
| Friss blogok | |
|---|---|
|


Hozzászólások
Tóth Renáta Klaudia vagyok a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Kar humánkineziológ ia szak végzős hallgatója . Kérem szíves segítségüket a szakdolgozatomh oz, melynek témája a diabetes mellitus kialakulásának életmódbeli okai, prevenciója és kezelése életmódbeli változtatásokka l. Kérem töltsék ki a kérdőívet, hogy egyszer majd Önöknek is segítségére legyek! A kérdőív név nélküli, maximum 5 percet vesz igénybe!
A cikk hozzászólásainak RSS-csatornája.